„Nem mintha másra számítottam volna, de ismét bebizonyosodott, hogy a baloldal hazudik, becsapja az embereket. Állandóan azt hallgatjuk, hogy nincs a kerületnek pénze. Ez önmagában sem igaz, hiszen Józsefvárosnak minden korábbinál több pénze van idén, 28 milliárd forintos költségvetése rekord az állami működési támogatásnak köszönhetően. Most pedig az is kiderült, hogy tavalyról is maradt 4,9 milliárd forint. Maga a polgármester írta alá a napokban a tavalyi elszámolást, amiben ez áll” – írta Sára Botond, a józsefvárosi Fidesz alelnöke a közösségi oldalán, miután a józsefvárosi önkormányzat nyilvánosságra hozta a zárszámadás utáni adatokat.
Nép hangja: ezt jelképezi a negyedik gyertya az adventi koszorún az utca embere szerint
Aranyköpések az utca emberétől.