Parád határozatban támogatja a gyermekvédelmi törvényt

Magyarország kormányának mind a hazai, mind a nemzetközi színtéren teljes erkölcsi támogatást nyújt Parád Nagyközség Önkormányzata. A Heves megyei településen határozatot fogadtak el, amelyben arra kérik Orbán Viktort, érvényesítse a magyarok érdekeit, és ne engedjen a nemzetközi nyomásnak. Szakács Zalán független önkormányzati képviselő, a határozat benyújtója úgy látja, Brüsszelből zsarolni, szankcionálni akarják Magyarországot, mert a törvényesen megválasztott magyar kormány azt teszi, amire a választói felhatalmazást adtak.

2021. 06. 30. 5:55
null
A település határozatban állt ki a jogszabály mellett. Fotó: Photographee.eu Forrás: 123RF
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Parád Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete úgy foglalt állást, hogy Magyarország kormánya részére mind a hazai, mind a nemzetközi színtéren teljes erkölcsi támogatást nyújt. Egyben nagy tisztelettel kéri a miniszterelnök urat és a kormány tagjait – a választói akarat szerint –, szerezzenek érvényt az érdekeinknek!” – áll abban a lapunk számára is eljuttatott határozatban, amit a múlt héten fogadott el a parádi közgyűlés.

A Heves megyei falu vezetői kérik azon önkormányzatok képviselő-testületeit, „akik számára szintén elfogadhatatlan az, hogy kívülről akarjanak ránk erőltetni értékrendünktől teljesen ellentétes direktívákat”, hogy szintén határolódjanak el ettől, és biztosítsák Magyarország kormányát az erkölcsi támogatásukról!

„Az új jogszabály fokozottabban védi a kis- és fiatalkorúakat a sérelmükre elkövetett pedofil-bűncselekményektől. A magyarság eddigi szokásjogának értékrendje szerint kizárólag a szülők feladata a gyermekeiknek – a 18. életévük betöltéséig – a nevelésük” – írták az állásfoglalásukban. A képviselő-testületnek értelmezhetetlen a törvényt ért brüsszeli kritika, ami a magyar kormány ismételt támadásában nyilvánul meg.

A település határozatban állt ki a jogszabály mellett
Fotó: 123RF

„Hazánkat és az itt élőket is támadják, azokat, akik demokratikus jogaikkal élve felhatalmazást adtak a parlamenten keresztül a kormánynak az érdekeik érvényesítésére.

Nem tudjuk elfogadni, hogy emiatt Magyarország belügyeibe szóljanak bele, és szankciókat helyezzenek kilátásba országunkkal szemben”

– fogalmaz a határozat szövege. Az előterjesztő önkormányzati képviselő, Szakács Zalán (független) a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta: – Szivárványosék hirdetik a ragyogást, miközben ők a sötétben úsznak. A másság tiszteletét követelik, de ők maguk átgázolnak a másikon. A gyűlölet elleni harcot is a lobogójukra tűzték, miközben folyamatosan gyűlölködnek, mi több, uszítanak. A beterjesztő szerint

a keresztény-konzervatív értékrendet megörökölt és eszerint élő magyaroknak támogatniuk kell a magyar kormányt a törekvések megvalósításában és értékeink védelmében még akkor is, ha közben az LMBTQ-lobbi szervezetei acsarkodnak.

Azt is megjegyezte, hogy gyomorforgató volt olvasni a szivárványos kommentelőket Orbán Viktor posztja alatt, amelyben Jankovics Marcell haláláról emlékezett meg. – Nem tisztelnek sem Istent, sem embert. Se élőt, se holtat! – összegzett.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.