időjárás 21°C Csaba 2022. július 6.
logo

Schiffer András: A kormánynak is van igazsága

Hertelendy Gábor
Forrás: 168.hu
2021.07.18. 17:28
Schiffer András: A kormánynak is van igazsága

Az EU szivárvány színekbe öltözve is a globális nagytőkét védi, hiszen az érvelésének a legnagyobb része ezeknek az érdekeknek a védelméről szól – mondta a 168 órának Schiffer András ügyvéd. Az LMP alapítója megkérdőjelezi Brüsszel kisebbségvédelmi felszólalását, majd elmondta: amikor a nemzeti kisebbségek nyelvi jogai sérülnek, az uniós szervek ilyenkor már távol tartják magukat ezektől az ügyektől.

– A pedofilellenes törvény homoszexuálisokat érintő passzusa alapján közvetlen joghátrány nem éri az egyes személyeket, csak közvetett joghátrányt szenvednek el, például egy bizonyos korosztály felé nincs kellő mértékben bemutatva, hogy van ilyen szexuális irányultság.

Nemcsak hogy közvetlen jogfosztásról nem beszélhetünk, hanem a csatlakozási tárgyalások lezárása idején, 2002-ben például a tinédzser homoszexuálisokat illetően sokkal kevesebb védelmi jellegű szabály volt érvényben, mint most

– nyilatkozta a 168 órának adott interjúban Schiffer András ügyvéd. Az LMP alapítója, volt országgyűlési képviselő úgy értékelte a Brüsszel által hevesen támadott törvényt, hogy „egyfelől közvetve valóban elvesz a törvény a 18 éven aluli homoszexuálisoktól, másrészt az elmúlt közel húsz évben a védelmi szint növekedett, az uniós döntéshozóknak az egyes irányelvek vizsgálata során ezt is értékelniük kell, hogy ilyen környezetben kerül sor erre a megkülönböztetésre”.

Schiffer emellett szót ejtett az unió magatartásáról is.

– Azért kibújik a szög a zsákból, hogy az EU szivárvány színekbe öltözve is a globális nagytőkét védi, hiszen az érvelésének a legnagyobb része ezeknek az érdekeknek a védelméről szól. Az adatvédelemhez való jognak a sérelme számomra teljesen szürreális, és a fantáziámat meghaladja, mit kereshet itt

– vélekedett az egykori pártelnök, aki ugyan helyesnek tartja, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke jelző nélkül a kisebbségvédelmet is megemlítette a Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárás kapcsán írt levelében, azonban megjegyezte: – Kérdésem, hogy az őshonos nemzetiségek ügyében az Európai Unió meg az egyre inkább kiüresedő Európa Tanács miért érzi magát illetéktelennek? A személyiség szabad kibontakoztatása és a személyek önrendelkezése nem csak a szexualitással áll összefüggésben – közölte Schiffer András, majd hozzátette:

– Amikor az EU-n belül nemzeti kisebbségek nyelvi jogai sérülnek, akkor ugyanez a szervezet nem érzi úgy, hogy kötelezettségszegési eljárást kéne indítania egy tagállam ellen, sőt, véleményt sem nyilvánít és ezektől a problémáktól távol tartja magát.

Schiffer András szerint az Európai Unió a globális nagytőke érdekeit védi, amikor szivárványszínekbe öltözik
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az ügyvéd kitért arra is, hogy a kötelezettségszegési eljárás súlya túl van becsülve a közbeszédben. – Európában több ország ellen is folyamatban van ilyen eljárás, így ha szűken, eljárásjogilag nézem, akkor nincs itt semmi látnivaló – jelezte Schiffer András, aki szerint

„van igazsága a kormánynak is”, amikor azt mondja: Brüsszel beleszól a gyermekeink nevelésébe.

Az interjú utolsó kérdése arról szólt, hogy Magyarország egyik legnagyobb kereskedelmi csatornája „az RTL Klub logója szivárványszínbe borult, ezen kívül több napon keresztül olyan tartalmat jelenít meg, amely szembe mehet a pedofiltörvénnyel. [...] Ön szerint lesz gyakorlati alkalmazása ennek a törvénynek?” Az LMP alapítója szerint minden törvény annyit ér, amennyire azt alkalmazzák. – Rettenetesen nehéz helyzetben van a jogalkalmazó, hiszen jogilag nem világos, mit jelent a homoszexualitás népszerűsítése.

Az RTL Klub reakcióját rendkívül szerencsétlennek tartom, nem gondolom azt, hogy egy kereskedelmi csatornának és az azon hirdető cégeknek érzékenyítő missziójuk lenne, illetve politikai konfliktusokba kellene bonyolódniuk

– zárul az interjú.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.