Többször lett már bírósági ügy a féltékenység

Egyre gyakoribb, hogy a féltékenység miatt egyik fél a másik egykori vagy képzelt társára támad. A vádhatóság két ilyen, súlyos sérülésekkel végződött ügyben is fellépett az elmúlt héten.

2021. 07. 31. 16:38
Nagykőrösnél a TEK fogta el azt a féltékeny férjet, aki válófélben lévő feleségét túszul ejtette és bántalmazta Forrás: TEK
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett, azonban figyelemmel a sérülések helyére, valamint a bántalmazás módjára és körülményeire, a súlyosabb sérülések elmaradása csak a szerencsének volt köszönhető. A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy vádlottat a bíróság ítélje felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint kötelezze a nyomozás során keletkezett bűnügyi költségek megfizetésére is. Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság dönt.

Ököllel ütött

A győri rendőrkapitányság a közelmúltban zárta le azzal a 31 éves férfival szemben indított büntetőeljárását, aki közös győri lakásukban bántalmazta élettársát. A nyomozás adatai szerint a győri férfi január 8-án a délutáni órákban féltékenységből adódó szóváltást követően a 29 éves élettársát ököllel arcon ütötte, aki ennek következtében súlyosan megsérült. A győri rendőrkapitányság a súlyos testi sértés bűntette megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást lefolytatta, és az ügyet az illetékes járási ügyészségnek megküldte.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.