A baloldali pártok előválasztási színjátéka két célt szolgál: azt a látszatot kelti, mintha az ellenzéki pártok közötti versenyt a szavazók döntenék el, illetve ennek a versenynek az egymást követő szakaszai hivatottak mozgósítani és összekovácsolni az ellenzéki szavazóbázist – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Kiszelly Zoltán, a Századvég Alapítvány igazgatója. Az elemző kifejtette: azért beszélhetünk színjátékról, mert a 106 egyéni választókerület zömében a pártelitek alkuja miatt nem is biztos, hogy lesz képviselői előválasztás. – Miközben a baloldali politikusok és propagandamédiájuk versenyről beszélnek, az induló pártok – főként a DK és a Jobbik – számos helyen már jó előre megegyezett a jelöltek közös támogatásáról – jelezte a politológus, hozzátéve: ezért helyeződik át a hangsúly a miniszterelnök-jelöltek közötti „versenyre”, amelynek most nyílt meg a következő szakasza.
– Ezekből az alkukból már eddig is Gyurcsány Ferenc és a DK került ki győztesen, így szinte mindegy is, hogy ki „nyeri” az baloldali miniszterelnök-jelöltek előválasztását. Ahogy a Fővárosi Közgyűlésben, úgy várhatóan a baloldali térfélen is végül a DK lesz a legerősebb politikai formáció
– mondta Kiszelly Zoltán.

Pusztába kiáltott szó
Az elemző lapunk kérdésére válaszolva megjegyezte: Jakab Péter bejelentése kommunikációs előremenekülés, „pusztába kiáltott szó”, hiszen a Jobbik jelenlegi 34 jelöltjével messze le van maradva a DK hatvan, vagy a Momentum 56 bejelentett jelöltjéhez képest. – Az már eddig is látható volt, hogy Jakab Péter parlamenti kirohanásait és beállított fotókon mesterkélt kisember-közelségét
Gyurcsány Ferenc akár egy üveg narancslé látványos odébb helyezésével bármikor lesöpri a politikai show-műsoráról.
Ezen egy, a nyári uborkaszezon elején sebtében megírt Facebook-bejegyzés sem változtat – közölte a Századvég vezetője. Kiszelly arról is beszélt, hogy bár a jelölteknek most még csak indulási szándékukat kell bejelenteniük, legtöbbjük ezt várhatóan egy szimbolikus eseményen teszi majd meg, amivel demonstrálhatja személye és pártja széles támogatottságát. – Dobrev Klára is várhatóan egy ilyen szimbolikus eseményen jelenti be hivatalos indulását – tette hozzá az igazgató.