– Rengeteg információ, dezinformáció jelent meg a sajtóban az elmúlt időszakban a titkosszolgálati lehallgatásokról. A téma érzékeny, hiszen nem lehet arról beszélni, hogy kiket hallgatnak le és kiket nem, ez ugyanis államtitok.
– Azért azt már az elején rögzítsük, hogy a titkosszolgálati munka nem egyenlő a lehallgatással, a megfigyeléssel, még akkor sem, ha az emberek többségében ez a hamis kép él. Amennyiben csak erről lenne szó, nem is igazán kellenének a nemzetbiztonsági szolgálatok. Ez komoly intellektuális munka, amelyben rendkívül fontos a törvényesség, a célirányosság és az arányosság elvének a betartása. A lehallgatást a legtöbbször huzamosabb felderítő folyamat előzi meg. Ennek része lehet a híváslisták, a cellainformációk elemzése is. Amikor már megfelelő mennyiségű információ gyűlt össze, akkor is csak a független bíróság vagy az Igazságügyi Minisztérium illetékesének engedélyével kezdődhet meg a célszemély lehallgatása.
– Az igazságügyi miniszter vagy az államtitkár elé kerül tehát egy indítvány. Mit tartalmaz ez?
– A művelet ismertetését, az összegyűlt információk értékelését, illetve annak az indoklását, hogy miért szükséges valakinek a lehallgatása.
– Előfordult, hogy a tárca illetékese vagy a bíró nem engedélyezte a megfigyelést?
– Persze, számos alkalommal megtörtént, hogy az indokokat nem találták elégségesnek az engedély megadásához. Ilyenkor általában további bizonyítékok beszerzését kérték. De ez így van rendjén, ezek az erős külső kontrollelemek biztosítják a törvényes működést. Csak úgy, hasraütésszerűen nem lehet akárkit lehallgatni.
– Egyáltalán, miképpen válik valaki gyanússá, célszeméllyé?
– Valamilyen módon a titkosszolgálatok látókörébe kerül az illető. Ez számtalan formában megtörténhet. Az elemzőmunka során kiderül például, hogy egy állami tisztségviselő kapcsolatot tart fenn egy személlyel, akit korábban egy ellenérdekelt szolgálat ügynökeként azonosítottak be. Ilyenkor fel kell tárni ennek a viszonynak a természetét, mélységét. Minél gyorsabban meg kell tudni, hogy az illető tényleges kockázatot jelenthet-e, tapasztalhatók-e konspirációs jelek. Amennyiben ez megtörtént, és a szakemberek szükségesnek látják, hogy az információáramlás tartalmának megismerése nélkülözhetetlen, szükség van a lehallgatás kezdeményezésére.
– Mi kell ahhoz, hogy egy újságírót kezdjenek el figyelni?
– Ebből a szempontból semmi különbség nincs az újságírók és más tisztségviselők vagy bármely hétköznapi ember között. Ha például egy sajtóorgánum munkatársa egy külföldi szervezett bűnözői csoport vezetője érdekében lobbizik, akkor az kockázatot jelent.
– Ez megtörtént Magyarországon?
– Láttam olyat, aki hallotta.
– Egyáltalán mennyi ideig lehet valakit lehallgatni?
– Maximum kilencven napig. Ha további lehallgatás szükséges, amire ritkán van példa, akkor ezt az időtartamot meg lehet hosszabbítani, természetesen csak a megfelelő indokkal.
– Kik végzik a lehallgatást?
– Ezt kizárólag a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) munkatársai tehetik meg. Lényegében az NBSZ hivatott arra, hogy kiszolgálja a hatóságok igényeit, természetesen a már említett törvényesség szigorú betartása mellett. Ez is egy újabb biztonsági garancia, hiszen a megrendelő és a végrehajtó nem ugyanaz a szervezet.
– Ha figyelembe vesszük, hogy manapság egy átlagember mennyit telefonál, akkor kilencven nap alatt irgalmatlan mennyiségű lehallgatási anyag keletkezhet. Mi történik a szóban forgó adathalmazzal?
– Az NBSZ csupán azokat a hangfájlokat, jegyzőkönyveket adhatja át az érintett szerveknek, amelyek abban az ügyben keletkeztek, amellyel összefüggésben a lehallgatást kezdeményezték. A célhoz kötöttség elve tehát semmiképpen nem sérülhet. A családtagokkal, barátokkal, ismerősökkel, ne adj’ isten, szeretőkkel folytatott beszélgetések nem kerülhetnek ki a Nemzetbiztonsági Szakszolgálattól.
– Amennyiben nem a szerető az ügynök.
– Igen.
– Mit tesz az NBSZ a már említett felesleges adathalmazzal, meddig tárolhatja?
– A nyomozás lezárultakor ezeket meg kell semmisítenie.
– Egy ilyen lehallgatás kizárólag a telefonra vonatkozik, vagy autókat, lakásokat is „be szoktak technikázni”?
– Ez már az utolsó stáció. Ilyen eszközök alkalmazására nagyon-nagyon ritkán van szükség. Megtörténik persze, hogy ingatlant, gépkocsit, irodát, de akár egy éttermi asztalnál folyó beszélgetést is le kell hallgatni, meg kell figyelni. A törvényesség és a célhoz kötöttség mellett azonban itt lép be az arányosság elve, vagyis kizárólag a nemzetbiztonsági kockázatok szempontjából indokolt megfigyelési fokozat alkalmazható. Problémát okoz ugyanakkor, hogy az internet és egyáltalán az informatikai fejlesztések megsokszorozták az üzenetek továbbításának lehetőségeit. Az Iszlám Állam ügynökei például előszeretettel kommunikáltak az interneten egy számítógépes játékban. De ma már nem ritka, hogy zenei fájlokba vagy fényképekbe rejtve továbbítanak üzeneteket az ellenérdekelt felek. Ezek visszabontása, dokumentálása komoly kihívások elé állítja a szolgálatokat.
– Ez indokolhatja olyan rendszerek beszerzését, mint a Pegasus? Ez egy izraeli cég, az NSO által kifejlesztett rendszer, amelynek segítségével a célszemély telefonja gyakorlatilag nyitott könyvvé válik a megfigyelők előtt.
– Lépést kell tartani a fejlődéssel, szóval elkerülhetetlen az új technológiák megvásárlása.
– Az egyes országok szolgálatainak nincsenek olyan eszközeik, fejlesztéseik, amelyek például kiválthatják a Pegasust?
– Csak a legnagyobbak képesek egy ilyen szintű rendszer fejlesztésre. Olyan ez, mint a fegyvereknél: több ország képes pisztolyt gyártani, de lopakodó vadászgépet csak néhány. Ebben a helyzetben egy kisebb ország nem tehet mást, mint hogy a piacról szerzi be a szükséges technológiát. Ezzel az égvilágon semmi probléma nincs.
– A Pegasus alkalmazásával megfigyelt állítólagos célszemélyekről kiszivárgott egy ötvenezer telefonszámot tartalmazó lista, amelyből háromszáz köthető Magyarországhoz. Miként kerülhet nyilvánosságra egy ilyen lajstrom?
– Erre több lehetőség van. Az egyik, hogy az izraeli cég az értékesítést követően nyilvántartotta, hogy kikkel szemben használták fel a technológiát. Erre igen kis esélyt látok, hiszen ezzel az NSO öngyilkosságot követne el. Lehetséges, hogy egy rivális cég dezinformált és él vissza a Pegasusszal, de elképzelhető – és én ezt valószínűsítem –, hogy egy titkosszolgálati akció húzódik meg a történtek mögött.
– Ezt miből gondolja?
– Olyan korszakba jutottunk, amely talán veszélyesebb, mint a hidegháború volt. Azért veszélyesebb, mert nincsenek egyértelmű játékszabályok, és a frontvonalak is elmosódtak. Ezt hívják hibrid háborúnak. Ennek lényege, hogy látszólag békésen, kibertámadásokkal, pénzügyi manipulációkkal, álhírek kreálásával külső erők egyes országok, nemzetek életét befolyásolják. Véleményem szerint ez zajlik most.
– Ön szerint a Pegasus-ügy a hibrid háború része?
– Igen. Adott egy nemzetközi újságírói csoport, amely a demokrata párti Soros Györgyhöz kötődő Amnesty International szárnyai alatt ügyködik. Nyilvánosságra hoztak egy leellenőrizhetetlen, virtuális listát, amelyet a jogvédő szervezet hatalmas elánnal kezdett el vizsgálni. Kiderült, hogy az Amnesty Internationalnek még biztonsági részlege is van, ahol ráadásul olyan szakembereket alkalmaznak, akik a telefonokon képesek voltak megtalálni egy csúcstechnológiát képező fejlesztés nyomait. Minden elismerésem a jogvédőké, de ez egy legenda.
– Mit lehet tenni egy ilyen helyzetben?
– A hibrid háború frontvonalában a titkosszolgálatok harcolnak, de közvetlenül mögöttük ott vannak a nemzetközi tőkéscsoportok által felbérelt szabadcsapatok is, amelyeket semmiféle törvény nem köt. Ebben a zavarosnak tűnő felállásban bárki – akár tudatán kívül is – szolgálhat külföldi érdeket. Arra mindenesetre jobb, ha mindenki felkészül, hogy ebben a kampányban központi szerepet játszhatnak a kreált ügyek, az álhírek. A nemzetbiztonsági szolgálatok kulcsszerepben lesznek, hiszen ebben a háborúban nekik kell megküzdeniük ezekkel a befolyásolási kísérletekkel.
Borítókép: Éberling András
