A Máriapócs Nemzeti Kegyhelyen, a vitéz Habsburg-Lotharingiai József Károly főherceg, magyar királyi herceg főkapitánysága alá tartozó Vitézi Rend nagyszabású vitézavatására került sor szombaton. Az esemény tíz nap eltéréssel azután történt, hogy Szent II. János Pál pápa harminc évvel ezelőtt meglátogatta a kegyhelyet, ahol keleti típusú szentmisét pontifikált.

A rend tagjainak felvonulása után a kegytemplom előtti téren a zászlóforgatók látványos, dobszóval kísért bemutatója zajlott, majd a résztvevők bevonultak a kegytemplomba. Berniczei-Roykó Ádám főkapitány-helyettes köszöntőjét követően József Károly főherceg, vitézi főkapitány üdvözölte az avatásra várókat. József Károly kiemelte a Horthy Miklós kormányzó által alapított Vitézi Rend által képviselt keresztény-nemzeti értékrend jelentőségét, tevékenységével a határon innen és túl élő emberek számára is nyújtott fontos üzenetét.

Kiss Boáz református lelkész többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy az ellenünk folytatott harc nem hagyományos fegyverekkel, hanem szellemi síkon zajlik.
Hangsúlyozta: ez nagy veszélyt jelent a keresztényekre, de a hit és a magyarokat jellemző vitézi bátorság erejével leküzdhető. Hasonló szellemben szólt az új vitézekhez Vejkey Imre KDNP-s országgyűlési képviselő, spirituális székkapitány, aki ugyancsak hangsúlyozta a globalista, neoliberális eszmék kártékony hatásával szembeni fellépés fontosságát, a Vitézi Rend tagjainak személyes példamutatását, a keresztény gondolatok melletti elkötelezettségét.
Ezután görögkatolikus szentmisére került sor, majd – a közös eskütétel után − megkezdődött az új vitézek avatása. Az ünnepségnek ez a része az első főkapitány, Horthy Miklós kormányzó korából megörökölt szertartás szerint ment végbe, s azon három, Chiléből érkezett vitéz is részt vett. Ezt követte a kitüntetések átadása, a Himnusz, a Boldogasszony Anyánk és a Székely Himnusz eléneklése, végül néptáncosok tartottak színvonalas bemutatót a kegytemplom előtti téren.
A Zarándokház éttermében tartott díszebéd után Berniczei-Roykó Ádám főkapitány-helyettes kérdésünkre válaszolva elmondta: ezúttal negyvenként új tagot avattak, és ez évben a rend külföldi törzskapitányságai is avatnak vitézeket. A spanyolországi Fatimában szeptemberben, Svédországban októberben, Máltán novemberben, Olaszországban decemberben lesz avatás. Idén összesen kilencvenkét új tag felvételére került, illetve kerül sor, ám reményét fejezte ki, hogy a századik évforduló évében az újonnan avatottak száma eléri a százat.