időjárás 6°C Andor , András 2023. november 30.
logo
Gyurcsány posztjából derült ki, hogy már tárgyalnak

Füstös szobákban zajlik az egyezkedés Gyurcsány és Márki-Zay között

Magyar Nemzet
2021.10.19. 18:24 2021.10.19. 23:54
Füstös szobákban zajlik az egyezkedés Gyurcsány és Márki-Zay között

Gyakorlatilag titokban, a sajtó előzetes tájékoztatása nélkül találkozott Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter – derült ki a DK-elnök Facebook-bejegyzéséből.

Az ellenzék meghatározó politikusa közölte, „valójában nem kellene hírértékének lennie annak, hogy leültünk tárgyalni Márki-Zay Péterrel, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjével. De most más helyzet van. Most ez hír sokaknak. Hír, hogy a jelölt és a DK elnöke leült tárgyalni. […] Semmi falrengető nem történt, arról beszéltünk, hogy mit kell tennünk, hogy közösen leváltsuk a kormányt.”

Márki-Zay Péter a Népszavának korábban adott interjújában még elítélte az eljárást, amikor demokratikus küzdelem helyett füstös szobákban zsírozzák le az eredményt.

A jelek szerint azonban jelenleg az ő közreműködésével éppen ez történik, hiszen a baloldali térfélen most formálódik az a közös lista, amely lényegében meghatározza, hogy kik kerülhetnek biztos befutó helyre, vagyis kik lehetnek majd tagjai a 2022-es országgyűlési választások után megalakuló parlamentnek.

Gyurcsányék kezet fogtak a paktumra

Deák Dániel szerint Márki-Zay Péter ezzel bebizonyította, hogy semmivel sem másabb, mint a többi baloldali politikus.

Borítókép: Márki-Zay Péter és Gyurcsány Ferenc

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.