Karácsony és Márki-Zay megállapodása viccnek is rossz

A két polgármester lényegében azt jelentette be, hogy ikrekként fognak közösen kormányozni.

Forrás: nezopontok.hu2021. 10. 05. 7:25
20210712 MN Budapest A Budapesti Közlekedési Központ sajtótájékoztatója. Téma: kezdődik a munka a Blaha Lujza téren. Résztvevők: Karácsony Gergely főpolgármester, Horváth László, a BKK projektmegvalósítás igazgatója, Pikó András, a VIII. kerület pol Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Napok óta tart Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter kölcsönös udvarlása a politikai nyilvánosság előtt. Alighanem a hódmezővásárhelyi polgármestert is meglepte egyötödös szavazataránya az előválasztáson és most megpróbálja kiélvezni a váratlan helyzetét. Meglebegteti lemondását, majd mégis saját nagyobb esélyeit fényezi. Tudja, rajta a baloldali nyilvánosság szeme és mintha törleszteni akarna a 2018-as berobbanása utáni elhallgatásáért. Ez a túlburjánzó szereplésvágy az oka annak is, hogy Márki-Zay nem a baloldali pártok egyikében kötött ki, hanem zöldmezős beruházásra kényszerült a politikai piacon. Túlmozgásossága egyik pártnak sem hiányzott – írja Mráz Ágoston Sámuel.

Karácsony Gergely gyenge előválasztási kampánya és alig egynegyedes szavazataránya miatt nem tudja úgy diktálni a feltételeket és a tempót, mint ahogy kampánystratégiái megálmodták. El kell tűrnie, sőt jó képet kell vágnia Márki-Zay játékához. 

A helyzet már napok óta komikus, de a Karácsony és Márki-Zay közötti hétfői megállapodással egyenesen komédiává vált. 

A két polgármester lényegében azt jelentette be, hogy ikrekként fognak közösen kormányozni. Közösen indulnak az előválasztás második fordulóján, közösen lépnek fel a választók előtt, sőt mindig egyeztetve, közösen hoznak döntéseket. Talán még az irodájuk is közös lesz.

Mindez inkább tűnik abszurd humornak, mint bármilyen megoldásnak. Mielőtt azonban bárki elmosolyodhatna, érdemes a „kompromisszum nélkül megállapodás” árnyoldalait is látni. A két polgármester valójában döntésre és így kormányzásra képtelen politikusként mutatkozott be. Bárkit is jelölnek végül kormányfőnek, a másik félnek olyan zsarolási potenciálja lesz vele szemben innentől, amely annak politikai mozgásterét minimálisra csökkenti. Egy képzeletbeli baloldali győzelem után Magyarország vezetése arról szólna, hogy a tényleges és a képzelt kormányfő egymással hosszan egyeztetnek, anélkül, hogy meg tudnának állapodni. Újra és újra válságba kerülő kapcsolatukat folyamatosan egyeztetve kellene kibékíteni. 

Egy ilyen komédián csak Gyurcsány Ferenc nevetne, Dobrev Klára pedig a fiatal Gyurcsányt megszégyenítő sebességgel venné át tőlük a hatalmat.

Vajon ki mondja meg Karácsony Gergelynek és Márki-Zay Péternek, hogy a király meztelen? A baloldal hangadói mélyen hallgatnak, újságírói a tényszerűség mögé bújva, kommentár nélkül tudósítanak az állítólag felszálló fehér füstről. Sokan közülük bizonyára Karácsonynak drukkolnak és nem merik maguknak sem bevallani, hogy a kitalált modell rossz vicc. Ha más nem, én szólok: nagy a baj. A felelős döntés helyett kitalált előválasztás részeredménye káoszszerű állapotokat hozott a baloldalon. Orbán Viktor eközben nyugodtan tervezheti ötödik kormányát – olvasható a Nézőpontok blogon, a politikai elemző írásában.

Az eredeti cikket IDE kattintva olvashatják!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.