„A Készenléti Rendőrség munkatársai a jelenleg büntetés-végrehajtási intézetben lévő H. Attila 50 éves magyar állampolgárt emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás minden részletre kiterjedően folyamatban van” – írták a rendőrségi honlapon.
H. Attila az Eclipse-ügyben rá kiszabott szabadságvesztését tölti.
Borítókép: Katzenbach Imrét Soltvadkerten helyezték végső nyugalomra (Fotó: Borsonline)
Az Eclipse-per
Az Eclipse-per 2012 márciusában kezdődött meg a Fővárosi Törvényszéken. A vádhatóság szerint a 2003-ban alapított Eclipse Zrt. a gépkocsik eredetiségvizsgálata, a biometrikus útlevelek és más projektek kapcsán 2004 után jelentős informatikai jellegű állami megbízásokat nyert el. A cég vezetői – annak érdekében, hogy a tízmilliárdos nagyságrendű árbevételük után fizetendő áfa mértékét csökkentsék – 2006 után fiktív szerződések, teljesítési igazolások, számlák segítségével formálisan alvállalkozókat vontak be, akiknek fizettek, majd ezeket az összegeket rövidesen továbbutalták és készpénzben felvették. Így több mint egymilliárd forintnyi adót nem fizetett be az Eclipse. A vádiratban többször az egyik alvállalkozó cég ügyvezetőjeként említették Katzenbach Imrét mint ismeretlen helyen tartózkodó személyt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!