Igen, én is hallható vagyok a felvételen
– jelentette ki Barts Balázs szerdán a Városháza-gate kivizsgálására összeállított vizsgálóbizottsági ülésen. A Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK) vezérigazgatója megerősítette, hogy Ganperger Gyula és Berki Zsolt mellett még három ember volt jelent a BFVK irodájában a májusi találkozón. Kovács Péter bizottsági elnök kérdésére – hogy hogyan értette a vezérigazgató azt mondatot, hogy „elkerülni a közbeszerzést” – Barts Balázs azt válaszolta, „egy mélygarázs megépítése nem feltétlenül különleges építészi munka, ezt a tervek fejlesztésével egy közbeszerzési eljárás nélkül is meg lehetett volna oldani, és sokkal rövidebb idő alatt”.
„Ellentétes volt a főváros elgondolásával amit mondtam, és nem volt helyes. Nagyot hibáztam”
– közölte a bizottsággal a vezérigazgató. A felvételen hallható beszélgetés arról szólt, hogy a Városháza területén milyen sorrendben valósuljon meg egy mélygarázs építése, az épület felújítása és egy parkosítás. Barts Balázs véleménye szerint szakmailag a mélygarázs építése volna az első. Láng Zsolt rámutatott, hogy ez teljes mértékben ellentétben áll a jelenlegi fővárosi szándékkal, amely szerint először a parknak kell létrejönnie, hogy a főpolgármester betarthassa a választási ígéretét.

Barts Balázs egyébként a felvételen is elmondta, hogy ez rövid távú érdekeket szolgál, és sok pénzébe kerül az adófizetőknek.
A vezérigazgató Láng Zsolt kérdésre azt is elmondta, hogy ő ezen a tárgyaláson többször deklarálta, hogy ez csak egy piackutatás, és hogy 2024-ig egészen biztos nem lesz döntés az ügyben. Kovács Péter elnök kérdésére elismerte, a hosszú távú hasznosításról tárgyaltak, és ő személy szerint nem zárta ki az eladást, mint a hosszú távú hasznosítás egyik lehetőségét. Azt is elmondta, hogy ezért kapott fegyelmit a főpolgármestertől, de Bajnaival való kapcsolatáról is beszélt:
Bajnai Gordonnal tíz éve találkoztam baráti társaságban, azóta nem
– mondta BFVK igazgatója. Hozzátette, hogy Gansperger Gyulával és Berki Zsolttal – akinek a neve felmerült a szabálytalan ingatlanértékesítésekkel kapcsolatban – tárgyalt. Berki Zsolt ugyanis már korábban is a főváros számára kedvező tranzakciókat segített összehozni. Barts Balázs kifejtette, a főváros soha nem alkalmazott fizetett közvetítőket, így nem fizetett jutalékokat sem ilyen tevékenységért. A Városházával kapcsolatban úgy nyilatkozott, nem készült róla olyan kiajánló, amilyen az értékesítésre szánt ingatlanokról szokott készülni. Kovács Péter bemutatott egy magyar és angol nyelven kiadott színes ajánlót, de Barts Balázs elmondta, ennek elkészítésében ő nem vett részt.