Közös nyilatkozatban állt ki több egyház a családok mellett

A nyilatkozat szerint „a házasság szentsége egy férfi és egy nő között valósul meg”.

Magyar Nemzet
2021. 12. 11. 19:34
ÁDER János; HERCZEGH Anita
NEK - Családi nap a Margitszigeten Fotó: Kovács Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A csütörtökön kiadott közös – tizennégy egyház, valamint hitközség által szignált – nyilatkozat szerint „a házasság szentsége egy férfi és egy nő között valósul meg”. 

„A biblikus álláspontot Ferenc pápa budapesti látogatása során is hangsúlyozta megerősítve, hogy a házasság szentsége egy férfi és egy nő között valósul meg. A zsidó hagyományban is a nő-férfi kapcsolat házasság általi szentesítése az emberi méltóság alapja. Mi, az alulírott katolikus, protestáns és ortodox egyházak, valamint zsidó hitközségek képviselői, a karácsonyra készülve, illetve a hanuka gyertyáinak fényében, egyben az utóbbi időkben egyre erősödő társadalmi vitákra reagálva ezúton is megerősítjük a házasságra, a családra és az emberi méltóságra vonatkozó zsidó és keresztény értékrend fontosságát.”

– írták a dokumentumban.

Az alábbi egyházak és hitközségek írták alá a közös nyilatkozatot:

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Magyarországi Református Egyház

Magyarországi Evangélikus Egyház

Magyarországi Baptista Egyház

Magyar Pünkösdi Egyház

Magyarországi Metodista Egyház

Budai Szerb Ortodox Egyházmegye

Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus – Magyarországi Orthodox Exarchátus

Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház

Magyarországi Román Ortodox Egyházmegye

Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéje (Moszkvai Patriarkátus)

Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete

Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége

Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.