– Ebben az időszakban, karácsony közeledtével a katonák számára megpróbáltatást jelent, hogy a szeretteiktől távol tartózkodnak
– fogalmazott Benkő Tibor a koszovói NATO Kfor misszió pristinai és Novo Seló-i táboraiban tett hétfői látogatásán. A honvédelmi miniszter hangsúlyozta azt is, hogy a katonák hadrafoghatósága érdekében a lelki állapotukkal is törődni kell. Ezért is fontos a mostani karácsonyi látogatás, hiszen hazai ízeket tartalmazó ajándékokkal segítenek a hangulaton. Az állománygyűléseken átadott ajándékcsomagokban többek között bejgli, téliszalámi és szaloncukor volt. Benkő Tibor a Koszovóban és a világ más pontjain szolgáló katonáknak is üzenve áldott karácsonyt és sikerekben, „katonaszerencsében gazdag” új évet kívánt.
Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy az állománygyűléseken a katonáinak megerősítette: szükség van a magyar katonákra, hogy a béke és a biztonság az országhatárunktól nem messze fennmaradjon.
– Amennyiben ugyanezen az úton megyünk tovább, és a magyar katonák elismertsége legalább ezen a szinten marad, a munkájuknak köszönhetően a Honvédelmi és haderőfejlesztési program egyre sikeresebb lesz
– jelentette ki a Magyar Honvédség parancsnoka. A missziót meglátogatta Papp László, az itt szolgálók nagy részét adó Debrecen polgármestere is, aki csapatzászlószalagot adományozott a magyar kontingensnek.
A Novo Seló-i tábort övező kopár hegyeket hólepel borítja, a Balkánon szolgáló magyar honvédekkel való beszélgetéseknek a téli táj és az általuk használt katonai járművek (egy BTR–80-as páncélozott szállító harcjármű, egy HMMWV rajkocsi, illetve egy Mercedes Wolf és egy Toyota Hiace) szolgáltatta a hátteret.
A közmédiának az egyik táborban Simon Ildikó nyilatkozott, aki a Kfor-parancsnokság beosztottja. Elmondta, ez már a második alkalom, hogy a családjától távol tölti a karácsonyt. A meglepetésszerű ajándékozás azonban nem marad el, még ha idén ezt sajátosan is oldják meg. Gyermekének indulás előtt elrejtett otthon egy csomagot, és majd csak december 24-én árulja el az interneten, videóhíváson keresztül, hogy hol található. Simon Ildikó azt is elmondta: a parancsnokok mindig segítik az állományt, hogy a családjuktól távol is szép legyen a karácsonyuk.