A baloldal már most a választási szabályokra kenné a vereségét

Dömötör Csaba szerint ezért hívnak be választási megfigyelőket.

Forrás: Facebook/Dömötör Csaba2022. 02. 06. 19:10
DÖMÖTÖR Csaba
Budapest, 2021. december 14. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára napirend elõtti felszólalásra válaszol az Országgyûlés plenáris ülésén 2021. december 14-én. MTI/Kovács Attila Fotó: Kovács Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Onnan lehet tudni, hogy nem áll jól az ellenzék, hogy egyre hangosabban kenik az egészet a választási szabályokra és körülményekre. Pont úgy, mint 2018-ban. Ezért hívnak be választási megfigyelőket is. Jöjjenek nyugodtan, legalább ez az álhírkampány is elesik” – írja Facebook-oldalán Dömötör Csaba. 

Úgy lehetnek vele, hogy amíg a választás körülményeiről beszélnek, addig sem kell beszámolniuk a saját felelősségükről. Arról, hogy egyetlenegy szakpolitikai területen sem tudnak mást vagy újat mutatni a 2010 előtti fiaskópolitikához képest. Ráadásul az érdemi hatalomgyakorlásra jelentkező emberek is ugyanazok

– véli a parlamenti államtitkár.

„Van azért új elem is: az, hogy sikerült egy olyan figurát kirakatba állítaniuk, aki soha nem látott fordulatszámmal sértegeti magyarok milliót. Fiatalokat és időseket, városiakat és falun élőket, jobb- és baloldaliakat ugyanúgy. Ha esetleg felelőst kutatnának a kialakult helyzetre, a helyükben én inkább errefelé keresném az okokat.

Április 3-án minden kiderül. Már csak pár hét a választásig. Legyünk sokan, és elegen is!” – zárja sorait a politikus.

Borítókép: Dömötör Csaba (Fotó: MTI/Kovács Attila)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.