Tatár Zoltán a jogszabályoknak megfelelően javaslatot tett a közgyűlésnek az országgyűlési egyéni választási bizottság tagjaira, majd az eredeti előterjesztését az utolsó pillanatban módosította, és egy köztiszteletben álló tanárnő helyett a választáson jelöltként induló Márki-Zay Péter ügyvédjének lányát javasolta tagnak – írta a Fidesz helyi szervezete.
A közgyűlés ülésén a Mindenki Magyarországa Mozgalom képviselője és a vásárhelyi önkormányzat ügyrendi és mandátumvizsgáló bizottságának elnöke, Gyutay Katalin ki is jelentette, hogy az új tag az ellenzéki összefogás jelöltje – tették hozzá.
Tatár Zoltán nyilvánvalóan a jelöltként induló Márki-Zay Péter politikai nyomására módosított az eredeti előterjesztésén, a kirobbant botrány hatására pedig beadta a lemondását. Miközben tehát Márki-Zay Péter országosan a választások tisztaságáért aggódik, az egyéni választókerületi választások menetét befolyásolni akarta
– áll a Fidesz hódmezővásárhelyi szervezetének közleményében.
Borítókép: Tatár Zoltán aljegyző (b), Kis Andrea (MSZP, k) alpolgármester és Márki-Zay Péter (független) polgármester a hódmezővásárhelyi közgyűlés ülésén 2018. május 29-én (Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!