Az EU 26 tagállamában átlagosan 35,2 százalékkal, vagyis több mint harmadával nőttek a rezsiköltségek, s Lettországban például 335 százalékos volt az emelkedés mértéke. A szociális és jóléti intézkedésekre hagyományosan sok figyelmet összpontosító Franciaországban idén átlagosan 14 százalékkal kerül majd többe a háztartások rezsije az előrejelzések szerint, de több nyugat-európai államban is mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk az embereknek, amikor a hónap végén befizetik a számláikat.
A régiónkból Csehországot, a mediterrán térségből pedig Olaszországot érdemes kiemelni: utóbbi helyen 28, míg a V4-es államban 18 százalékkal drágultak a rezsiköltségek. Az EU egyik legszegényebb országában, Romániában szintén jelentősen, 65 százalékkal emelkedett a lakosoknak ez a kiadása.
Érdemes külön-külön is szemügyre venni a rezsit alkotó tételek drágulását, amelyek jelentős társadalmi csoportoknak okozhatnak súlyos anyagi többletterheket. Ilyen a lakbér emelkedése, amely az említett balti államok közül Lettországban 32, Észtországban pedig 34,4 százalékos volt. Számottevően kell többet fizetni a lakásbérlésért Szlovéniában, Portugáliában és Lengyelországban is, ahol 24, 19, illetve 11 százalékos volt a drágulás volumene – írja az Origó.hu.
Elképesztő adatokat kapunk akkor is, ha a háztartási földgáz árának emelkedését nézzük a különböző országokban.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!