„A THEA Art Nonprofit Kft. célja, hogy a tanrendet
kiegészítő előadásaikkal és a társadalmi érzékenyítő programjaikkal minél szélesebb rétegekhez jussanak el”
– olvasható az előterjesztésben, amit mindössze egyetlen szavazattal tudott elfogadtatni a baloldali többségű képviselő-testületben V. Naszályi Márta. Budavár párbeszédes polgármesterével ugyanis a saját emberei is szembefordultak, élesen bírálták a szándékot, amely szerint az I. kerület gyakorlatilag a fenntartójává válna a magánszínháznak.
„A baloldali városvezetésnek valamiért fontos, hogy ezt a színházat támogassa” – mutatott rá akkor lapunk kérdésére válaszolva a Fidesz önkormányzati képviselője, Gulyás Gergely Kristóf. Hozzátette, hogy „számukra már az is problémákat vet fel, hogy a kerületi középiskolásoknak és gimnazistáknak érzékenyítő programokat akarnak tartani”.
A testületi ülésen, az egykor jobbikos, jelenleg a Polgári Válasz színeiben politizáló Varga Dániel önkormányzati képviselő azzal érvelt, hogy az I. kerületiek pénzéből inkább a helyi kultúrát kellene támogatni, az Átrium ugyanis nem a kerületben van. Szerinte
az előterjesztés egy politikai alku része,
ő egyébként egy 33 és 36 millió közötti összegről tud, amit a budaváriak pénzéből a színháznak adnának, hogy ezért cserébe szolgáltatást vásároljanak. A már említett érzékenyítő programokat, a Fidesz politikusához hasonlóan, ideológiailag is kifogásolta.

Fotó: Havran Zoltán
V. Naszályi Márta polgármestert is megkerestük, hogy erősítse meg vagy cáfolja az értesülésünket, amely szerint 35-60 millió forintjába is kerülhet az I. kerületieknek az Átrium támogatása, az erről szóló előterjesztésben ugyanis konkrét összeg nem szerepelt.
A polgármester hallgatott a kérdésben, majd két hét múlva az Átrium oldalán megjelent egy közlemény, amelyben elismerik, „az Átrium kér támogatást önkormányzatoktól”.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!