A MÁV nyilvántartása szerint idén 46 alkalommal okoztak balesetet vasúti átjárókban figyelmetlen autóvezetők, illetve egy esetben motoros. Mostanáig 19 áldozata volt az átjárókban okozott baleseteknek. Legutóbb hétfőn, a Szegedről a Nyugati pályaudvarra tartó Torontál intercity ütközött össze Cegléden az áthaladást tiltó jelzést figyelmen kívül hagyó gépkocsival. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tudatta, hogy a balesetben a vétkes gépkocsivezető, egy 17 éves fiú életét vesztette.
A 19 eddigi áldozat már most meghaladja a tavaly egész évben a vasúti átjárókban, baleset következtében meghaltak számát.
A „vonatbaleseteket” szinte kivétel nélkül autóvezetők okozzák, állapítja meg a Közlekedő tömeg című szakportál, amit a MÁV és a rendőrség véleménye is alátámaszt. Évek óta nem volt olyan vasúti-közúti kereszteződésben történt baleset, ami a MÁV hibája miatt következett volna be. Valamennyi ilyen szerencsétlenség a közúton közlekedő szabályszegésének a következménye. Az autósok jó része egyszerűen figyelmen kívül hagyja az átkelőkre vonatkozó KRESZ-szabályokat.
Borbély Zoltán közlekedési szakjogász szerint a vasúti kereszteződésekben elkövetett törvénysértés kiemelt KRESZ-szabályszegés, amiért két év szabadságvesztés is kiszabható. Szerinte az átkelőket kamerával kell figyelni, és teljes sorompókkal szükséges felszerelni.
Néhány nappal ezelőtt a Budapesti Rendőr-főkapitányság a fővárosban, a kőbányai Kőér utcai és az Elem utcai vasúti átjárónál tartott ellenőrzést. Az ellenőrzést videóval rögzítették. Hátborzongató volt látni, hogy az autósok többségét hidegen hagyta a kereszteződést védő jelzőlámpa tiltó, vörös jelzése, gond nélkül áthajtottak egészen addig, amíg a sorompó le nem ereszkedett. A BRFK a vétkes gépkocsivezetőknek kipostázta a tetemes bírságot.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!