Varga Mihály pénzügyminiszter korábbi ismertetése szerint a kormány számol az ukrajnai háború elhúzódásával, amely válságot hozhat, számol a bevezetett szankciók hatásaival, a háború okozta energiaválság következményeivel, a háborús inflációval és az Európában kibontakozó gazdasági válsággal. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a határozathozatal előtt elmondta, hogy a tanács szerint az egységes költségvetési javaslatban a módosítások a tervezett pénzforgalmi hányt nem változtatják meg, így az államadósság összege és az eredményszemléletű hiány sem változik. Hozzátette: az alaptörvény követelménye teljesül.
Az alapok
A kormány ígérete szerint a büdzsé forrásait a családok támogatására, a nyugdíjak védelmére, a rezsicsökkentés eredményeinek megőrzésére, az ország biztonságának megerősítésére, a munkahelyek megóvására és az újak létrejöttének a támogatására, valamint arra fordítják majd, hogy biztonságos növekedési pályán tartsák a gazdaságot.
A kabinet ugyancsak meg kívánja őrizni az ország stabilitását, és tovább javítaná az egyensúlyi mutatókat, ezért továbbra is fegyelmezett költségvetési politikát követ. Az államháztartás központi alrendszerének kiadása jövőre 33 426 milliárd forint, míg bevétele 31 074 milliárd forint lesz. A hiány eszerint 2352 milliárd forint lesz. A kormány a jövő év végére a GDP 73,8 százalékára vinné le az államadósságot, ami az idei év végén várhatóan a bruttó hazai termék 76,1 százaléka lesz. A jövő évi költségvetés szerkezetében a korábbi alapokat két új váltja fel, a rezsivédelmi alap, amelyben 670 milliárd forint és a honvédelmi alap, amelyben 842 milliárd forint áll rendelkezésre.
Az első alap a rezsicsökkentés fenntartásához biztosít forrásokat, míg a honvédelmi alap azt teszi lehetővé, hogy hamarabb, már 2023 végére elérje a kormány a NATO felé tett vállalását a honvédelmi kiadások növelésére. A két alap finanszírozásához a kormány olyan ágazatokból várja el a nagyobb társadalmi szerepvállalást, amelyek az elmúlt időszakban magas profitot értek el. Ezt jelenti az erre a profitra kivetett különadó intézménye.