Kiáll az abortusz mellett a Momentum

Miután az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága törölte az abortuszt legalizáló törvényt, és visszaadta a tagállamoknak az abortuszszabályozás jogát, az Európai Parlament az Európai Unió alapjogi chartájában és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában is rögzítené a művi terhességmegszakításhoz való jogot. A nagy többséggel elfogadott abortuszpárti javaslatot a várandóssága hetedik hónapjában lévő momentumos Donáth Anna és párttársa, a korábban az abortuszon nevetgélő Cseh Katalin is támogatta.

2022. 07. 12. 5:50
null
EP-120266A_CONT Fotó: Philippe BUISSIN
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság konzervatív többségű testületének döntésére reagálva, amely az abortuszszabályozás jogát ismét a tagállamok kezébe adta, az Európai Parlament is komoly válaszlépéseket tett. Az uniós intézmény a napokban ugyanis 324 igen, 115 nem szavazat és 38 tartózkodás mellett olyan javaslatot fogadott el, amely az alapjogi charta 7. cikkének módosítását szorgalmazta, azzal a szöveggel kiegészítve, hogy „mindenkinek joga van a biztonságos és legális abortuszhoz. A határozat ráadásul időbeli korlát nélkül, tehát egészen a kilencedik hónapig beszél a terhességmegszakításról.

Ezen felül az Európai Parlament képviselői a dokumentumban kijelentették, hogy az uniós tagországoknak mindenfajta hátrányos megkülönböztetés nélkül kell szavatolniuk a biztonságos, legális és ingyenes abortuszt, a szülés előtti és az anyasági egészségügyi szolgáltatásokat, valamint a HIV-megelőzéshez, és -kezeléshez való hozzáférést.

Nem utolsó sorban pedig felhívták az uniót, hogy lépjen fel szószólóként, és tegye az abortusz jogának elismerését kulcsfontosságú prioritássá a nemzetközi intézményeken belüli tárgyalásokon és más többoldalú fórumokon, például az Európa Tanácsban, valamint támogassa annak felvételét az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatába is.

Mint a szavazást követően a CitizenGO tájékoztatójából kiderült, az abortuszpárti javaslat az európai konzervatív csoportokat – legfőképp az Európai Néppártot – is megosztotta. Véleményük szerint ez azt mutatja, hogy liberális, életellenes irányba tolódott a konzervatívok egy jelentős része is.

A szavazáson jelenlévő fideszes EP-képviselők azonban mind, így Győri Enikő, Járóka Lívia, Tóth Edina, Deli Andor és Hidvéghi Balázs is leszavazta a javaslatot. Ezzel szemben viszont a várandóssága hetedik hónapjában lévő momentumos Donáth Anna és párttársa, Cseh Katalin – akinek abortuszos megnyilvánulása már korábban is felháborodást keltett – is támogatta az indítványt.

Emlékezetes, a szülész-nőgyógyász végzettségű Cseh Katalin még 2015-ben, a Klubrádió műsorában a feminista újságíró, Papp Réka Kinga beszélgetőtársa volt. A két nő arról értekezett, hogy a nem kívánt terhességnek milyen megoldásai lehetnek. A beszélgetés egy pontján Papp Réka Kinga botmixerhez hasonlította a műtéti abortuszt. Válaszul Cseh nevetve közölte:„Ezt még nem hallottam […] Majd elterjesztem én is a kis körömben.” Sokakat felháborító megnyilvánulása miatt a képviselő egyébként a mai napig sem kért bocsánatot, sőt mi több, attól a Momentum Mozgalom sem határolódott el.

Cseh abortuszpártiságát igazolhatja továbbá az is, hogy 2019-ben – nem sokkal a botmixeres botrány után – éppen születésnapja alkalmából szervezett gyűjtést egy olyan szervezetnek a közösségi oldalán, amely – az elérhető fogamzásgátlás és szexuális felvilágosítás mellett – még születés közben is engedélyezné az abortuszt – vagyis azt a gyakorlatot, hogy még akkor is beadható legyen a halálinjekció a gyermeknek, amikor már kidugta a fejét.

A Planned Parenthood nevű szervezetet és partnereit 2015-ben egyébként azzal gyanúsították meg, hogy illegális módon kereskednek az abortált magzatok szöveteivel. A történekkel kapcsolatban a momentumos politikus akkor úgy reagált: ezt az álhírt az amerikai fundamentalista szélsőjobboldali média terjeszti.

Borítókép: Cseh Katalin korábban viccelődött a témával (Fotó: Európai Parlament)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.