A vízgyűjtőkön már 2021 is szárazabb volt az átlagosnál, 2022 első hét hónapja növelte ezt a hiányt. Az ország 12 vízügyi igazgatóságából tíz területén van érvényben vízhiány elleni készültség. A megnövekedett vízigények a korábban betározott vízmennyiségből kielégíthetők.Vízkorlátozásra sehol nincs szükség, ám a rendkívüli – öntözési idény elején nem jelzett – vízigények lekötésére csak korlátozottan van lehetőség – tették hozzá.
1901 óta a legszárazabb hét hónapon vagyunk túl
1901 óta a legszárazabb hét hónapon van túl Magyarország, az átlagos csapadékmennyiség csaknem fele hiányzik – írta az Országos Vízügyi Felügyelőség (OVF) MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

A Dunán a budapesti Kvassay-zsilipnél, illetve Tasson a Sajó Elemér-műtárgyon folytatódik a szivattyús vízpótlás. Július 13. óta mintegy 40 millió köbméter vizet, hozzávetőleg egy Velencei-tónyi vízmennyiséget emeltek a Dunából a Ráckevei (Soroksári-) Duna-ágba, amelyet elsősorban öntözésre, halastavak üzemeltetésére használtak.
A Balaton átlagvízállása kedd reggel 78 centiméter volt. A következő egy hétben folytatódik a vízszint lassú csökkenése. Az előrejelzések szerint az üdülési idény végén, szeptember 1-jén a tó átlagvízállása várhatóan 70-75 centiméter körül alakul.
A Velencei-tó kedd reggeli vízállása 58 centiméter volt. A halak oxigénellátása érdekében a vízügy munkatársai több levegőztető, vízforgató berendezést telepítettek és üzemeltetnek.
További Belföld híreink
Az illetékes vízügyi igazgatóság hétfői mérése szerint a Velencei-tó vízminősége, az oldott oxigén koncentrációja, illetve az algaösszetétel és -mennyiség megfelelő a vízi ökoszisztéma szempontjából.
Azonban a vízvesztés a tó vizének koncentrálódását okozza, ennek következtében a víz számos jellemzője meghaladhatja a halak tűrőképességét, halpusztulást okozhat – írták.
Az OVF közölte, hogy az aszályhelyzet, a tavak és folyók rendkívül alacsony vízállása, valamint a megnövekedett öntözési igények miatt folytatja munkáját a vízügy Országos Műszaki Irányító Törzse, amely országosan összehangolja a vízhiánnyal összefüggésben végzett vízügyi tevékenységet.
Borítókép: a csapadékhiány miatt alacsony a Duna vízállása, a Margitsziget déli csücske kiemelkedik a folyó vizéből a Margit híd alatt (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Jogosan rúgták ki a Corvinus volt docensét
A bíróság döntött: a felmondás jogszerű és arányos volt.

Pocsékul viseli az óraátállítást? Itt a válasz, hogy mi az oka
Kockázatos hatásai lehetnek az áttérésnek az új időszámításra.

Vegyétek el a mentelmi jogomat, és kapjátok be – fakadt ki a Momentum politikusa, miután elvették a mentelmi jogát + videó
A politikusnak vélhetően ez volt az utolsó nagy ívű felszólalása.

Apátiában a tiszások, Magyar Péter retteg, hogy nem fogják tudni megtölteni a Hősök terét október 23-án
Fokozott üzemmódba kapcsolta a hergelést a pártelnök a háborús menet előtt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk