A Budapesti Rendőr-főkapitányságra (BRFK) tette át a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) azt a hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt tett feljelentést, amivel még Tényi István fordult a hatósághoz Jakab Péterrel összefüggésben– tájékoztatta a Mediaworks-Hírcentrumot Kovács Katalin, a KNYF szóvivője.
A közérdekű ügyekben tett bejelentéseiről ismert Tényi István azután tett feljelentést, hogy a Magyar Nemzetben múlt héten megjelent, Jakab mintegy nyolcvanmillió forintot próbált kijuttatni a Jobbikból pár nappal azelőtt, hogy leváltották a párt frakciójának éléről.
A feljelentésében Tényi hangsúlyozta, Jakab Péter már tudta, hogy az elnökség után a képviselőcsoport vezetését is kénytelen lesz elengedni, így nyolcvanmillió forint összértékű szerződést írt alá. Jakab a leváltása előtti hétvégén a Képviselői Irodaházban írta alá az ominózus papírokat, melyeket soron kívül küldtek be az Országgyűlés Hivatalához, hogy azokat minél előbb jóváhagyják, de legalábbis addig, mielőtt Jakab elveszíti frakcióvezetői posztját és ezzel a jogot is, hogy egy személyben írjon alá szerződéseket – írta Tényi – a Magyar Nemzet cikkét idézve - a Központi Nyomozó Főügyészségnek, hozzátéve, hogy tudvalevő, hogy az Országgyűlés Hivatala a képviselőcsoportok által kötött szerződések tartalmát nem ellenőrzi, mindössze azt, hogy az adott frakciónak van-e fedezete a megjelölt összeg kifizetésére. Jakab ezt az ellenőrzést igyekezett siettetni, tudván, hogy napjai vannak hátra a frakció elnökségében – tette hozzá Tényi.
A feljelentés arra is kitért, hogy mielőtt Jakab nyolcvanmilliós terve révbe ért volna, a párt frakciója megakadályozta a bukott pártelnök ismerőseinek meggazdagodását, mégpedig úgy, hogy visszatartották azt a keretet, melyből havonta visszaad a frakciónak. A jobbikos képviselőket ugyanis lemondatják az asszisztensi keret egy részéről, valamint az iroda bérlésének keretéről. Ráadásul a legutóbbi választás után már csak az lehetett képviselő, aki a teljes asszisztensi keretéről is hajlandó lemondani – áll Tényi ügyészséghez eljuttatott beadványában.