Erre a hibára először a 2015-ös, Európára zúduló migránsáradat mutatott rá. Emiatt döntött a kormány a rendőrség határvédelmi képességének növeléséről. Napjaink újabb tömeges migránsinváziója miatt azonban máshonnan odavezényelt rendőrökkel és katonákkal kellett megerősíteni a határvédelmet. Az ukrajnai háború miatt milliószám menekülők, a fokozódó migráció, valamint a déli határon próbálkozó, egyre agresszívabb jövevények kikényszerítették az újabb megerősítést, egy négyezer fős szerződéses határvadász szolgálatba léptetését.
A határra vezényelt rendőrökre saját szolgálati helyükön is nagy teher hárul, ott van szükség a közbiztonság fenntartására, a katonáknak pedig a háborús helyzet miatt vissza kell térniük alapfeladataikhoz. A határvédelem szerződéses határvadászokkal történő megerősítése után ez meg is történhet.
Szerveződik a határvadászezred
Jelenleg a Készenléti Rendőrségen belül önálló határvadászezred megszervezése zajlik. Azért ott, mert a 2015-ös invázió eredményeként, annak kezelésére ott alakultak meg a hivatásos határvadászokból álló első egységek.
A kormány 2016. augusztus 10-én döntött a Készenléti Rendőrség határvadász bevetési osztályainak háromezer fővel történő bővítéséről, melynek megvalósításaként a korábbi határrendészeti igazgatóság mellé egy újabb határrendészeti igazgatóságot állítottak fel:
a határvadász bevetési osztályok száma hétről tizenötre bővült. A hivatásos határvadászok 12 hónapos általános rendőri, valamint speciális határrendészeti kiképzésen átesve őrmesterként kezdték szolgálatukat.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!