Jövő tavasszal ismét hazánkba látogathat Ferenc pápa

Három fontos témája volt Novák Katalin köztársasági elnök vatikáni látogatásának, a magánaudiencia mintegy negyven percig tartott.

Forrás: Hír TV2022. 08. 25. 14:07
null
Novák Katalin és Ferenc Pápa Forrás: Facebook/Novák Katalin
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mintegy negyvenperces, spanyol nyelven zajló magánaudiencián járt Novák Katalin köztársasági elnök Ferenc pápánál csütörtökön a Vatikánban. Az államfő a Hír TV kérdésére elmondta: a látogatásnak három fontos témája volt. Az első a Szentatya magyarországi látogatása, Novák Katalin pedig egy hivatalos meghívólevelet is átadott neki.

Elmondása szerint Ferenc pápa megerősítette, hogy várhatóan jövő tavasszal szándékában áll hazánkba látogatni, tehát kezdetét veheti az újabb magyarországi pápalátogatás megszervezése.

Az államfő tájékoztatása szerint a második téma az orosz–ukrán háború volt, amelynek kapcsán megállapították: közös cél a béke helyreállítása Európában. 

Ferenc pápa a békéért szólal fel, a békéért imádkozik és lehetőségéhez mérten mindent megtesz, hogy a béke követe legyen. Mi, magyarok szintén a béke érdekében szólalunk fel, ez a látogatás is a béke iránti elköteleződésünket erősítette meg

  fogalmazott az államfő. Ennek kapcsán Ferenc pápa kiemelte azt is: szükség van női vezetőkre, akik a béke hírnökei lehetnek a világban. Éppen ezért arra biztatta őt, hogy egy ilyen nehéz időszakban is tegyen meg mindent a béke megteremtéséért Ukrajnában. A harmadik téma pedig a magyar családpolitika volt, amelynek keretében

Ferenc pápa elismerő szavakkal illette a magyar kormány intézkedéseit, illetve arra is kitért, hogy miért fontos kiállni és megőrizni a hagyományos családi értékeket.

Mindezek mellett pedig arról is beszéltek, hogy Magyarország az elmúlt évek során milyen sokat tett az üldözött keresztények megsegítéséért, amit a továbbiakban is folytatni fog. Mint mondta, a Vatikán elismeri és támogatja Magyarország munkáját és a Hungary Helps programot.

 

Borítókép: Novák Katalin államfő ajándékot ad Ferenc pápának (Fotó: Facebook/Novák Katalin)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.