Ne csak a gyermeknek hagyjunk időt!

Egy gyermek közösségbe kerülése az egész család életét felforgatja és új kihívások elé állítja: az addig kialakított napi rutint egy sokkal kötöttebb menetrend váltja fel, az anyák pedig nemcsak gyermeküktől válnak el, hanem vissza kell találniuk a munka világába. Bojti Andrea klinikai és gyermekpszichológus szerint fontos, hogy a család közösen, egymást segítve menjen végig ezen az úton.

20220831 Pécs A Ciszterci Szent Margit Óvoda - Ciszterci Nevelési Központ része - felújított és új épület szárnyának átadása, felszentelése. Fotó: Löffler Péter LÖP Dunántúli Napló DN Fotó: Löffler Péter

„Hol a zoknid?”; „Nem hiszem el, hogy most kellett leöntened magad!”; „Hozd akkor azt a kisautót és a macit is, csak induljunk már!”; „Nagyszerű, lekéstük a buszt!” – csak néhány mondat azok közül, amelyek a békés, nyugodt, saját tempónk szerint kialakított reggeleket felváltják, amikor gyermekünk megkezdi az óvodát. A beszoktatás első heteiben az egész család intenzív érzelmeket él át: nem könnyű látni, ahogy gyermekünk reggelente visszavágyódik a karjainkba, és neki sem egyszerű feldolgoznia, hogy az érzelmi biztonsága felborul, ráadásul a kizárólagos figyelmen is osztoznia kell a többiekkel. 

Bojti Andrea klinikai gyermek- és ifjúságpszichológus azt tanácsolja, legyünk türelemmel, átlagosan ugyanis három hónap kell ahhoz, hogy egy gyermek beilleszkedjen az óvodába.

ÚJ FŐNÖK
– Természetesen nem arról van szó, hogy három hónapon keresztül, minden egyes nap sírva válunk el a gyermekünktől. Ennyi idő szükséges ahhoz, hogy egy kisgyermekben kialakuljon a kötődés az óvó nénikhez, megszokja és számontartsa a csoportban a gyerekeket, és valóban gördülékenyen menjenek a napok – fogalmazott a szakember, aki szerint ha tudjuk, hogy mi az az életkori sajátosság, ami az óvodásokra jellemző, nagyon sok kérdésre, kételyre választ adhat.

Teljesen normális, hogy amikor egy gyermek elkezdi a közösségi életet, megjelennek a nehézségek. Gyakori, hogy az első időben még ellenkezik az ovis rendszerrel és látszólag viselkedésproblémásnak tűnik a közösségben: nem eszik vagy nem alszik, esetleg nem vesz részt a közös játékban, feladatokban. Ez lehet annak is a jele, hogy még nem szokott be stabilan. Ne feledkezzünk meg arról, hogy ebben a korban ők így tudják kifejezni magukat, ezzel az eszköztárral tudnak kommunikálni! Ám ha a második félévben is jelentkeznek ilyen jellegű problémák, érdemes szakember segítséget kérni 

– részletezte a pszichológus.  Arra is felhívta a figyelmet: az sem probléma, ha most még egyedül játszanak a gyerekek a kiscsoportban, ilyenkor ugyanis inkább egymás mellett játszanak és nem egymással. 

– Sokszor merül fel kérdésként, mi van akkor, ha a szülők a bölcsőde mellett döntenek és a kicsi még szopik, hogyan veszi majd az akadályokat, vajon el tud-e majd aludni az édesanyja ölelése nélkül. A tapasztalat azt mutatja, hogy még a kisebb gyermekek is nagyon jól tudnak alkalmazkodni az új helyzetekhez, rendszerhez, és nem várják el a dadusoktól azt, mint amit otthon megszoktak. Megértik, hogy az óvónő vagy a dadus a „főnök” és nem fognak úgy ellenkezni, mint mondjuk otthon – mondta.

Töltsük együtt az időt a gyermekünkkel az óvoda után, hogy a mozgással le tudja vezetni a napi feszültséget                Fotó: Kurucz Árpád

Ő KEZDTE!
A szakember arról is beszélt: az óvodáskor egy külön életszakasz, a kicsik gondolkodásmódjában jelentős változások zajlanak.  

Ők még egocentrikusak, vagyis saját magukból indulnak ki, egy egy helyzetet a saját szemszögükből látnak és értelmeznek, nem képesek valódi empátiára. Amikor elmondanak egy történetet, amiben mindig más a hibás, az nem azt jelenti, hogy hazudnak vagy kitalálnak dolgokat, hanem egyszerűen csak így gondolkodnak. A mágikus világkép is jellemző erre a korra: olyan történeteket találnak ki az oviból hazaérve, amelyektől égnek állhat a hajunk, aztán persze kiderül, hogy valójában nem is úgy volt

 – fejtette ki a szakember.
Sok szülőt érhet olyan kritika, hogy a gyermeke mennyire irányító jellemű vagy épp árulkodós. Ez azonban nem egy negatív jellemvonás, hanem egy életkori sajátosság. 

Amikor a kicsik bekerülnek a közösségbe, nagyon fontos számukra, hogy elismerést kapjanak. Egy kisgyermek az óvodában azért kezd el szorgoskodni, mert szeretne dicséretet kapni. Éppen ezért, ha beárulja a másik gyermeket, az azért van, mert kezdeményezni próbál, szeretné felhívni saját magára a figyelmet, hogy mennyire ügyes és hasznos az ő jelenléte 

– magyarázta a klinikai, gyermek és ifjúságpszichológus.
A kicsik érzelmi biztonsága, a világba vetett hitük életük első néhány évé­ben alakul ki, amit elsősorban a szülők és az őt gondozó óvó nénik, dadusok alapoznak meg, így fontos, hogy jól reagáljunk a gyermekünkben zajló változásokra. A közösségbe való beilleszkedést és az ezzel járó stressz levezetését leginkább azzal tudjuk segíteni, ha az ovi után szervezzük úgy a napot, hogy valóban legyen közös időnk a gyermekünkkel. 

Ne akkor dolgozzunk, amikor végre együtt lehetünk, legyünk a szabadban, játsszunk, és ne vágjunk bele egyből az otthoni, esti rutinba! Hagyjunk időt neki levezetni, kiengedni a feszültséget a mozgás által! Azt semmiképp sem javaslom, hogy folyamatosan kérdezgessük, mi volt az oviban; erre is hagyjunk időt, hogy az ott szerzett élmények leülepedjenek benne, és majd csak este, elalvás előtt, amikor megbeszéljük a napunkat, akkor beszélgessünk vele erről. Ám ha nem akar mesélni, ne erőltessük 

– tanácsolta Bojti Andrea.

Bojti Andrea klinikai gyermek- és ifjúságpszichológus                               Fotó: Akszjonovics Aljona 

ANYÁBÓL NŐ, BUROKBÓL MALOMKERÉK
Fontos, hogy ebben az amúgy is nehéz időszakban ne csak a gyermeknek, hanem magunknak is hagyjunk időt az átállásra, hiszen ez az egész családra, annak dinamikájára is hatással van. – Amikor a gyermekünk bekerül a közösségbe, egy életciklusváltás következik. Amíg az anyává válás kezdeti szakaszában az jelent kihívást, hogy lelassuljunk a gyermekünkhöz, és hozzá igazítsuk a napirendet, addig az ovikezdés mindent felülír, átkeretezi a hétköznapokat. Hirtelen teljesen más feltételeknek kell megfelelnünk és helytállnunk.

Mint fogalmazott, ez nem egyszerű, főleg, ha az anya is visszamegy dolgozni. Ilyenkor ugyanis személyiségfejlődés is történik: vissza kell találnia a munkaerőpiacra, már nem az anya minőségében van a nap nagyobb részé­ben, hanem dolgozó nőként kell helytállnia.

 – Amikor éveken át az anyaszerepük a hangsúlyos, nehéz visszatalálni a női szerepükhöz. Azt is fel kell dolgozniuk, hogy újra olyan élmények érhetik őket – akár egy elismerő pillantás vagy a kollégák bókjai –, amelyek babakocsit tolva nem. Ez bizony egy személyes életciklusváltás, ami nem egyszerű – vélte.
Az ovikezdés időszaka a párkapcsolatokra is nagy hatással lehet; az anya munkába állásával újra kell alakítani az otthoni szokásokat is.

 Amíg az apa oldaláról nincs változás, addig az anya kézben tartja a háztartást, dolgozik és a gyermekkel való főbb teendőket is menedzseli, többnyire egyedül; ezt krízisként éli meg. Sok család nem gondol erre, ezért érdemes leülni és átbeszélni, milyen részt vállal ebből az apa, és hogyan logisztikázhatnak, hogy mindenkinek egyenlő teher és öröm is jusson az új élethelyzetben 

– foglalta össze Bojti Andrea.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Löffler Péter Dunántúli Napló)