– A kirakatban azt mondják, hogy megkérdeznek mindenkit, valójában utoljára a Nemzet hangja konzultációjukon kérdezték meg az emberek véleményét. Ha hihetünk a senki által nem hitelesített számaiknak, akkor 1,1 millió ember mondta el ott a véleményét, ami „kicsit” kevesebb, mint a teljes magyar lakosság – mutatott rá Szűcs Gábor. Hozzátette: vannak reprezentatív mérések, amelyek révén kevesebb megkérdezett révén is leszűrhető az emberek véleménye, azonban vannak olyan kérdések is, amelyek esetében ennél erősebb felhatalmazás kell.
Amikor azt mondják, hogy ők azért akarják elzavarni – abszurd módon – a köztársasági elnököt, és azért lépnek fel vele szemben ilyen erőszakosan, mert »erre szavazott a nép«, az egész egyszerűen hazugság, nem erre szavaztak
– hangsúlyozta a képviselő. Hozzátette: arra szavaztak, hogy a Tisza Párt alakítson kormányt, ezt pedig egyetlenegyszer sem kérdőjelezte meg senki. Arra senki nem szavazott, hogy a köztársasági elnököt elzavarják tisztségéből, és egy tiszás bábot ültessenek a helyére – erősített rá Szűcs Gábor.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!