Több tucat fát vágott ki az elmúlt két és fél évben az I. kerület Önkormányzata és a Főkert a nyilvánosan elérhető információk szerint. Úgy tűnik, mintha a kerületet vezető V. Naszályi Márta csak szavakban védené a zöldet, a valóságban inkább pusztítaná azt, amihez párttársa, Karácsony Gergely és a fővárosi vezetés is asszisztálna. Eközben a Várkapitányság égisze alatt zajlanak a zöld fejlesztések a budai Várban – számolt be a Pesti Srácok.
Nem látszik a beígért faültetés a Várnegyedben
Nem úgy tűnik, hogy a polgármester ténylegesen zöldíteni akarná a Várnegyedet.

2019 novemberében személyesen a Várkapitányság vezérigazgatója mutatta be az akkor hivatalba lépő új polgármesternek a Budavári Palotanegyedet megújító Nemzeti Hauszmann program eredményeit és célkitűzéseit. A nyugati vároldal megújításáról 2021 tavaszán jelentette meg első terveit a Várkapitányság, a tervekre több észrevétel és kérdés is érkezett. Ezeket július 7-én egy lakossági fórumon vitathatták meg az érdeklődők, amelyen részt vettek a projekt képviselői is. Az észrevételek beépítésével, többkörös egyeztetés után, közösségi tervezésben alakult ki az az elképzelés, amelyről május elején tájékoztatták az önkormányzatot.
További Belföld híreink
A lakossági és önkormányzati kéréseket beépítve két fontos változás lesz a vároldalban: csökken a tervezett szőlőskert területe és növekszik a fás terület nagysága. A nyugati vároldal gondozatlan növényzetét egy egységes koncepció szerint alakítja át a Várkapitányság egy családias és hangulatos közparkká, amely akadálymentesen is megközelíthető lesz. Ezenfelül a felelős kutyatartás támogatása érdekében a Várkapitányság felajánlotta, hogy korszerű kutyafuttatót alakít ki az önkormányzat területén, azonban erre nem kaptak választ a projekt képviselői a kerületi szervektől. Sajtóbeszámolók szerint a kerületiek elégedetlenek emiatt, mert súlyos problémát jelentenek a gyakori kutyabalesetek.
További Belföld híreink
Emlékezetes, a 2019-es kampányban V. Naszályi Márta még azt ígérte, hogy a kerületi kivágott fák helyére háromszor annyit ültet majd. A Várnegyed polgármestere megválasztása után egyből klímavészhelyzetet hirdetett, amit a jelek szerint úgy kívánt kezelni, hogy fákat vágatott ki. Az önkormányzat szeret hivatkozni a kerületben élők érdekére, amiért lakossági sétát is meghirdetett, ahonnan a lakók távol maradtak. A Várkapitányság által indított társadalmi egyeztetések viszont azt mutatják, hogy a kerületben élők szeretnék, ha a városrész zöldfelületei növekednének.
Borítókép: V. Naszályi Márta a Fővárosi Közgyűlésben (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Szentkirályi Alexandra: A Fidesz bizonyított, a Tiszát Brüsszel mozgatja + videó
A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

Lángok csaptak fel a Papp László Sportarénában
A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Döbbenetes tényre derült fény: ezért nem szabad bedrogozva vezetni
Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

Orbán Viktor: Nézz be te is a Fidesz kongresszusára + videó
A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Szentkirályi Alexandra: A Fidesz bizonyított, a Tiszát Brüsszel mozgatja + videó
A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

Lángok csaptak fel a Papp László Sportarénában
A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Döbbenetes tényre derült fény: ezért nem szabad bedrogozva vezetni
Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

Orbán Viktor: Nézz be te is a Fidesz kongresszusára + videó
A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!