Bár az elmúlt években a Momentumnak az volt a fő politikai üzenete, hogy a Fidesz „ellopta” az uniós pénzeket, ennek most a párt elnökségi tagja mondott ellent. Kele János a 444.hu-nak adott interjúban arról beszélt, hogy amikor referensként dolgozott az európai uniós források felhasználásáért felelős helyettes államtitkárságon, nem tapasztalt korrupcióra utaló jeleket. – Soha nem kellett olyan közvetlen morális dilemmával szembenéznem, ami a meghasonulást jelenthette volna. Az utolsó két évemben ráadásul elemzőként részt vettem a kohéziós források magyar tagállami borítékjának nagyságáról szóló tárgyalódelegáció munkájában is – fogalmazott, megjegyezve, hogy pártpolitikától független tény, hogy az említett forrásokra Magyarországnak szüksége van.
Tiszta az uniós pénzek hazai elosztása a momentumos vezető szerint
A Momentum elnökségi tagja maga cáfolta a baloldali párt propagandáját, miszerint a Fidesz ellopja az uniós forrásokat. A korábban az illetékes helyettes államtitkárságon referensként dolgozó Kele János a 444.hu-nak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy soha nem kellett olyan morális dilemmával szembenéznie, ami meghasonulást jelenthetett volna.
Mindeközben a Momentum európai parlamenti képviselőiként Cseh Katalin és Donáth Anna 2019-es megválasztásuk óta folyamatosan azt sulykolták, hogy a Fidesz és a holdudvara sajátítja el az EU-s forrásokat.
– Az EU az oligarchák pénzautomatájának szerepébe kényszerült. […] Következmények nélkül lehet kilapátolni az uniós pénzeket, ennek az új mechanizmus azonban véget vethet. Az éveken át tartó késlekedést követően csak a megfelelő fellépés lehet elégséges az Európai Parlament számára
– hangoztatta Cseh 2021 márciusában. Tavaly júliusban pedig úgy fogalmazott, hogy „foglalkoznunk kell azzal, amikor egy tagállamban megsértik a jogállamiságot, amikor korrupció fenyegeti az uniós forrásokat. Állásfoglalásunkban felszólítottuk az Európai Bizottságot, hogy késedelem nélkül vizsgálja ki a jogállamiság bármely olyan megsértését, amely kellően közvetlenül érinti az unió költségvetésével való hatékony és eredményes pénzgazdálkodást vagy az unió pénzügyi érdekeinek védelmét”.
Cseh Katalin szerepe különösen érdekes: miközben a Momentum az EU-s források elcsatornázásával vádolja a kormányt, a Cseh Katalinék családi vállalkozásához köthető cégháló gyanús körülmények között nyert el több milliárd forintot uniós pályázatokon, ezért jelenleg is büntetőeljárás zajlik.
Amint arról korábban a Mediaworks–Hírcentruma beszámolt, a Pannónia Nyomda Kft. – amelynek az EP-képviselő 2016 és 2018 között ügyvezető igazgatója volt – az egyik főszereplője a nyomdabotrány néven elhíresült ügynek. A hatóságok gyanúja szerint és a nyilvános adatok alapján arra lehet következtetni, hogy a Cseh Katalinékhoz és üzlettársaihoz köthető cégháló tagjai működésüket összehangolva pályáztak uniós pénzekre és nyertek el 4,8 milliárd forintot. A vállalkozások szisztematikusan együttműködve, a székhelyeikkel, fióktelepeikkel trükközve maximalizálhatták a profitot. Az ügy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalon kívül a Gazdasági Versenyhivatalhoz, a Közbeszerzési Hatósághoz és az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz is eljutott.
További Belföld híreink
Borítókép: Kele János (Fotó: Facebook/Kele János)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezA megújulást hozta el a magyarországi roma közösségnek az idei év
Kulcskérdés az, hogy egy nemzetiségi közösség meg tudja-e élni a nemzetiségi létének az alapját adó értékeket.
Szökni próbált Vizoviczki korábbi belső embere + videó
Azonban nem jutott messzire.
Nem várt fordulat a dégi gázolásban: az anya és lánya is bántalmazók lehettek
A lány az apjához került, aki „helyrehozná” gyermekét.
Demszky Gábor gratulált a csődköltségvetéshez
Megszavazták Budapest jogellenes büdzséjét.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A Patrióták vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik Didier Reynders korábbi igazságügyi biztos korrupciós ügyében
Szoboszlai Dominik ezúttal a kispadra sem ült le
Most jött: brutális tömegbaleset az M1-esen, amíg ellátni roncsok vannak Budapest felé
Donald Trump felszólította Joe Bident, hogy állítsa meg az amerikai határkerítés fel nem használt darabjainak értékesítését
Megszűnik az Ügyfélkapu: ezt kell tenned, ha továbbra is online szeretnél ügyeket intézni
Szijjártó Péter: a magyar GDP egy jelentős része Komárom-Esztergom vármegyében áll elő
A megújulást hozta el a magyarországi roma közösségnek az idei év
Kürtőskalácsot evett Szoboszlai csapattársa - fotó
Az osztrák kancellár belátta, hogy Orbán Viktornak igaza volt
Zelenszkijjel tárgyalnak a NATO-s vezetők
Drámai vonatbaleset történt Oroszországban + videó
Rejtély, Szoboszlai miért nem vállalta a felkérést, amit Szalah és Van Dijk igen
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezA megújulást hozta el a magyarországi roma közösségnek az idei év
Kulcskérdés az, hogy egy nemzetiségi közösség meg tudja-e élni a nemzetiségi létének az alapját adó értékeket.
Szökni próbált Vizoviczki korábbi belső embere + videó
Azonban nem jutott messzire.
Nem várt fordulat a dégi gázolásban: az anya és lánya is bántalmazók lehettek
A lány az apjához került, aki „helyrehozná” gyermekét.
Demszky Gábor gratulált a csődköltségvetéshez
Megszavazták Budapest jogellenes büdzséjét.