Először a Metropol számolt be arról, hogy Tordai Bence megtévesztve a hatóságokat, a szükséges engedélyek hiányában parasztháznak álcázva építhette II. kerületi luxusvilláját, aminek értéke mintegy 150 millió forint.
Tordai: „Fel sem merül, hogy el kell bontani a házamat” + videó
Tordai Bence nem cáfolta, hogy teljes egészében eltűnt a parasztház a telkéről, azonban szerinte ő nem hibázott és minden szabályszerűen történt. Ennek ellenére a Budapesti Rendőr-főkapitányság az ügyben hivatali visszaélés miatt nyomoz.

Tordai most a Mediaworks–Hírcentrumnak azt mondta, hogy ez az összeg a piaci ár, de ennél sokkal olcsóbban építkeztek. Sőt azt is elárulta, hogy korábbi lakásukat eladták és hitelt vettek fel.
Mint ahogyan arról több hírportál is beszámolt, Tordai a 2016-ban megvásárolt telekre, a szigorú előírások miatt nem kaphatott építési engedélyt, ezért dönthetett úgy, hogy megtéveszti a hatóságokat és azt hazudja, hogy felújítja a birtok területén álló parasztházat. Tordai a Mediaworks–Hírcentrum erre vonatkozó többszöri kérdésére sem volt hajlandó egyértelmű választ adni, ugyanakkor azt nem cáfolta, hogy a telken korábban álló parasztházat teljesen egészében elbontották. Csupán azt ismételgette, hogy „minden szabályszerűen történt”.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság az ügyben hivatali visszaélés miatt nyomoz.
Borítókép: Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezetője felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. július 8-án (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Csak egy helyen nem süt majd ki a nap szerdán
Itt a friss időjárás-jelentés.

Orbán Viktor: Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten + videó
Megmagyarázta a lépését a miniszterelnök.

Gulyás Gergely: A rezsicsökkentés és a családtámogatások megőrzése a választás tétje
A magyar családok támogatása és az energiaárak védelme jövőre is kulcskérdés marad.

Szentkirályi Alexandra pontról pontra levezette, miért reális veszély, hogy ezer forint lehet egy liter benzin
Ha drágább forrásból kell vásárolni, akkor sokkal drágább lesz az üzemanyag – mutatott rá a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Csak egy helyen nem süt majd ki a nap szerdán
Itt a friss időjárás-jelentés.

Orbán Viktor: Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten + videó
Megmagyarázta a lépését a miniszterelnök.

Gulyás Gergely: A rezsicsökkentés és a családtámogatások megőrzése a választás tétje
A magyar családok támogatása és az energiaárak védelme jövőre is kulcskérdés marad.

Szentkirályi Alexandra pontról pontra levezette, miért reális veszély, hogy ezer forint lehet egy liter benzin
Ha drágább forrásból kell vásárolni, akkor sokkal drágább lesz az üzemanyag – mutatott rá a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!