Pintér édesanyját pedig Bányai Irma Katalinnak hívják, aki minden bizonnyal azonos a Dance Revolution Kft. ügyvezetőjével.
Árulkodó, hogy a társulat egyik fellépésénél Pintér az édesanyja nevében járhatott el, hiszen az egyik produkcióért „dr. P. Z.” kézjeggyel hagytak jóvá egy bruttó 2,032 millió forintos kifizetést a Dance Revolution Kft.-nek.
A vagyonnyilatkozata szerint szinte nincstelen Csobánczy számos átláthatatlan és kétes ügyletben érintett. Ezek között pedig a fenti eseten kívül is található olyan, amelyben a DK-s politikus közpénzeket célzott meg.
Például a strómanján keresztül működtetett kávézójának önkormányzati segítséggel szerzett vissza nem térítendő támogatást, amelyhez a szerződést V. Naszályi Márta párbeszédes polgármester írta alá.
Ugyancsak érdemes felidézni, hogy a már említett Gold Group Hungary Kft. – vagyis Csobánczy strómanjának a cége – üzemelteti azt az I. kerületi szálláshelyet, amelyhez a Gyurcsány-párti alpolgármester privát mobilszámán lehet szobát foglalni. Az alpolgármester egy Dubajban működő, adóelkerülést is segítő cégnek volt a vezetőségi tagja 2016 márciusa és 2020 májusa között, miközben egy jelentős értékű budai ház tulajdoni hányadát is elrejtette a cégeiben. Bár ezek az esetek már hónapokkal ezelőtt a sajtó érdeklődésének homlokterébe kerültek, a Budavári Önkormányzat sem a lapunk, sem a Hvg.hu vonatkozó kérdéseire nem reagált.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!