Hivatalos: árnyékkormányt alakít a Demokratikus Koalíció

Kiderül, hogy mire készült hónapok óta a Gyurcsány-párt, aminek az árnyékkormányát Dobrev Klára fogja vezetni.

Forrás: Facebook2022. 09. 16. 13:15
null
20220403 Budapest Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője és Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke, volt szocialista miniszterelnök leadják szavazatukat a budapesti Áldás utcai Általános Iskolában kialakított szavazókörben az országgyűlési választáson és gyermekvédelmi népszavazáson Fotó: Mirkó István (MI) Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Eljött az ideje: Dobrev Klára árnyékkormányt alakít!” – olvasható a Demokratikus Koalíció pénteki Facebook-bejegyzésében. Mint írták, a párt elnöksége arra kérte fel Dobrev Klárát, a párt európai parlamenti képviselőjét, aki tavaly kikapott a baloldali előválasztáson Márki-Zay Pétertől, hogy alakítsa meg a magyar történelem első igazi árnyékkormányát, és mutassa meg: van kormányzóképes alternatíva.

Molnár Csaba, a párt elnökségi tagja a Facebookon közzétett videóüzenetében jelezte: 

 

vasárnap Dobrev Klára beszél a terveiről, majd másnap ismerteti az árnyékkormánya tagjait.

 

Lapunk már péntek délelőtt megírta, hogy Gyurcsány Ferenc DK-elnök árnyékkormányt alakít felesége, Dobrev Klára vezetésével. 

Ismert: a baloldal bukott miniszterelnöke hónapok óta folyamatosan azt írta a közösségi oldalán, hogy készülnek valamire. Ezekben a bejegyzésekben Gyurcsány becsmérlő szavakkal bírálta a miniszterelnököt, a kormányt, és rendszerváltásról, lázadásról, új, nyugodt időszakról beszélt. A DK-vezér eleinte harcias tónusú bejegyzéseit a negédes megszólalások váltották fel, amiben az ország és az emberek egyesítéséről, béketeremtésről beszélt, ami azért is ironikus, mert Gyurcsány nevéhez fűződnek a 2006-os őszi brutális események, amikor az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után Budapesten és más városokban tüntetéssorozat kezdődött, amire kegyetlen és véres rendőri fellépés volt a válasz.

Gyurcsány tehát az árnyékkormánya megalakítását készítette elő az utóbbi időszakban a Facebookon közzétett posztjaival.

Borítókép: Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc (Fotó: Mirkó István)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.