Háromnapos leszbikuskonferenciát (European Lesbian Conference) tartanak Budapesten, melyet a Labrisz Leszbikus Egyesület közreműködésével szerveznek.
A mai napra leszbikusfelvonulást is terveznek a fővárosban.

A konferencia résztvevőit egy videóüzenetben köszöntette Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere a felvételen elmondta,
a magyar főváros mindenféle szeretetnek otthona, amiatt pedig sajnálkozik és szégyenkezik, hogy Magyarországot sok helyen a világban homofób országnak látják.
Szerinte ez nincs így, bár a
radikalizálódó és a kormányzás területén egyre sikertelenebb magyar politikai vezetés valóságos hadjáratba kezdett az LMBTQIA-közösség ellen, de a józan többség nem tart velük.
A főpolgármester kifejtette, hogy a kormány gyermekvédelmi népszavazása valójában homofób volt, és szerinte az, hogy a referendum érvénytelen lett, az ő állításait igazolja.
Karácsony Gergely üzenetében elmondta, örül annak, hogy Budapestre jöttek a leszbikusok, és
a felvonulást is kifejezetten támogatja. Ahogy fogalmazott: „a leszbikus emberek láthatósága számos fiatal nőnek ad segítséget saját szexualitása felismeréséhez”.
A főpolgármester tisztázta, hogy nem azt várja, hogy több leszbikus legyen a budapesti esemény hatására, hanem azt, hogy kevesebb legyen a boldogtalan ember.
Videóüzenete végén Karácsony Gergely azt kérte a leszbikus konferencia résztvevőitől, érezzék magukat otthon Budapesten. Hozzátette: legközelebb is visszavárják őket.
Borítókép: Karácsony Gergely köszöntője az Európai leszbikus konferencia résztvevői számára (Fotó: Labrisz Leszbikus Egyesület Facebook-oldala)
A HungaroMet piros jelzést is kiadhat a heves zivatarok és a 110 kilométer per óra feletti szélrohamok miatt.
A tiszás altábornagy nem volt spúr, ha az adófizetők pénzét kellett költeni.
Menczer Tamás szerint a Tisza Párt elnöke gondolkodás nélkül összevissza beszél, vagdalkozik.
Az ellenzék nem szereti a fővárost, hanem eszközként használja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.