Cenzúrázta a Facebook a Kontra cikkeit

A hírportál szerint azután korlátozták őket, hogy írtak többek között Szabó Tímea és Barack Obama egykori szóvivőjének kapcsolatáról.

Magyar Nemzet
Forrás: Kontra2022. 10. 18. 12:45
Photo Illustration
Photo Illustration Fotó: STR
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár eddig nem számoltunk be róla, a Facebook hónapok óta erősen korlátozza az elérésünket

– emelte ki cikkében a Kontra. A hírportál hangsúlyozta, hogy a közösségi oldal azután – ahogy fogalmaznak – csavarta le őket, hogy kellemetlen témákat kezdtek el feszegetni. Mint írják: 

egész pontosan a titkosszolgálati világ érzékeny terepére tévedtünk. Azóta sorra kapják a büntetéseket, a figyelmeztetéseket.

Kiemelték, hogy elsőként írtak Szabó Tímea és Barack Obama egykori szóvivőjének kapcsolatáról, illetve Korányi Dávidék választás előtti szervezkedéséről, az Action for Democracy magyar választásokba történő beavatkozási kísérletéről. Mint írták, két héttel ezelőtt szintén kényes témát feszegettek, miszerint Szabó Tímea mentorának feleségét elgázolta egy teherautó. 

Az írásban kiemelték, hogy szerintük a körülmények titkosszolgálati akcióra utalnak, hiszen a nő közvetlenül a halála előtt az ukránoknak osztogatott fegyvert.

Hangsúlyozták azt is, hogy szerettek volna hirdetést tenni a cikkre, a Facebook azonban többször is elutasította kérésüket.  

Már ez is erős volt, de aztán pár nappal később, hétfőn az amerikai nagykövetség közzétett egy videót, amelyben fenyegetőleg azt hazudta: politikai céllal járattuk le a feleségét gyászoló amerikai diplomatát

– hangsúlyozta cikkében a Kontra. Mint írják, ez teljesen új szint: szerintük a Facebook és az amerikai kormány összjátéka rajzolódik ki a történetből.

Részletezték, hogy miként derítették ki azt, hogy Szabó Tímea, a hazai baloldal emblematikus arca hogyan került be a nemzetközi politika boszorkánykonyhájába, hogyan lett Washington érdekeinek kiszolgálója, és hogyan hazudott külföldi megbízásával kapcsolatban. Egyúttal bemutatták a magyar nyilvánosságnak Daniel Langenkampot, a globalista összekötőt, aki Budapestről egyenesen a Harvardra és Washingtonba repítette a magyar politikust. Egyébként az amerikai diplomata pályafutása csúcsán Barack Obama elnök külügyi szóvivője volt. A Kontra szerint a Langenkamp–Szabó kapcsolat komoly nemzetbiztonsági kérdéseket vet fel, főleg hogy információik szerint egy időben a páros házas volt. Mint írják, komoly érdekeket sértettek, és ez nem is maradt következmények nélkül.

–Főleg, hogy két hete olyasmiről írtunk, amiről a jelek szerint nem szabadott volna: augusztus végén rejtélyes módon elcsapta egy teherautó Szabó Tímea nemzetközi mentorának feleségét. Nem mellékes, hogy Sarah Langenkamp a halála előtt meglehetősen forró pályán mozgott: az orosz támadást követő napokban az ukránoknak szánt kulcsfontosságú katonai fegyverek szétosztását koordinálta

– emelte ki a Kontra. Hozzáteszik, hogy a tettest a mai napig nem kapták el, sőt, még csak azonosítani sem sikerült. Ebből pedig azt a következtetést vonták le, hogy – mint fogalmaznak – erősen titkosszolgálatiakció-szaga van a történetnek. Mivel úgy gondolták, hogy a történet sokakat érdekelhet, ezért szerettek volna a Facebookon hirdetést tenni a cikkre. Csakhogy utóbbi kétszer is elutasította a kérelmünket.

Emlékeztettek arra is, hogy a kampányban és az azt követő pár hónapban kimagaslóan jók voltak a számaik, és szerkesztőségük méretéhez képest rengetegen osztották meg a tartalmaikat.
 

– Bár kívülről úgy tűnhetett, minden rendben van, valójában már ekkor gyülekeztek felettünk a sötét felhők. A Kontra provokatív hangvételű és eddig fel nem tárt titkokat feszegető, jobboldali blog lévén világnézetileg nem összeegyeztethető a Facebook globalista értékrendjével. És mivel Zuckerbergék vannak hazai pályán, ezért várható volt, hogy előbb-utóbb feléjük fog lejteni a terep. Így is lett: miután egyre nagyobb lett a követői táborunk, a közösségi oldal megpróbált visszafogni minket.

– írták cikkükben. Felelevenítették, hogy előbb jöttek a figyelmeztetések, a büntetések, a fenyegetések, – mint írják – a Facebook folyamatosan érzékeltette az erőfölényét és nyomásgyakorlással próbálták terelgetni őket, milyen tartalmakat tegyenek közzé. Hangsúlyozták, hogy ebben nem voltak partnerek, így június elején jött a végső csapás: a Burger King pride-napi akciójával foglalkozó posztjukra hivatkozva súlyosan lekorlátozták oldalukat. Hozzáteszi a Kontra, hogy ma már ott tartanak, hogy alig több mint tizedannyi felhasználóhoz jutnak el havonta.

Szerintük az amerikai nagykövetség hozzáállását jól mutatja, hogy a Kontrát kormányzati propagandalapnak minősítette a lejárató anyagában. 

A Facebook előbb megtiltotta, hogy hirdessük náluk a cikkünket, majd az amerikai nagykövetség rátette a Kontrát az Amerikával ellenséges szereplők listájára. Az üzenet elég erős, és nem csak ránk nézve: a Facebook és az amerikai kormány összjátéka rajzolódik ki a történetből.

– tette hozzá a Kontra. 

Borítókép: illusztráció (Forrás: STR/NurPhoto) 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.