Kevesebb édesanya, több gyerek

Ha csak kicsit is megvizsgáljuk, kibukik a születésszámot firtató liberálisok csúsztatása.

2022. 10. 28. 10:30
család gyerek rezsi Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mintha sportot űznének a balliberális médiumok abból, hogy mind többször szóvá teszik: kevés, illetve a korábbinál kevesebb gyerek születik Magyarországon.

Mondani sem kell, nem a „nemzethalál” víziója aggasztja ezeket a szerzőket, sokkal inkább az áll e cikkek hátterében, hogy úgy gondolják, ezzel jó nagyot rúghatnak a kormányba.

Gondolatmenetük az, hogy lám-lám, hiába a beleölt sok-sok milliárd forint, mit sem ér az Orbán-kormány családtámogatási politikája.

Pedig ha a konkrét születés­számban valóban nem történt áttörés (nem is történhetett), abban komoly változás látszik, hogy jelentősen megnőtt a teljes termékenységi arányszám. Az egy szülőképes korú nőre jutó gyermekek száma ugyanis a tíz évvel ezelőtti 1,23-as mélypontról 1,6-ra nőtt.

„Az uniós átlag felett vagyunk kicsivel; ráadásul nemzetközi összehasonlításban ott, ahol korábban viszonylag magas volt a termékenység, például Svédországban, Finnországban, Norvégiában, az utóbbi években hatalmasat zuhant. A feltételezések szerint a bizonytalanság, a jövővel kapcsolatos szorongás növekedése az ok, de pontos magyarázat még nincs. Ilyen értelemben siker a magyar eredmény.”

Ezt nem egy balliberális újságíró mondta természetesen, hanem Spéder Zsolt, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója a HVG-nek adott interjújában – amelyben a bevezetőben említett attitűd értelmében

a lap újságírója mindenáron azt akarta kimondatni a szakemberrel, hogy mekkora bukás a magyarországi családpolitika.

Ez – mint látható – nem sikerült, sőt e fejtegetés segítségével tágabb kontextusba helyezve is érthetővé válik az Orbán-kormányok támogatási politikája.

S itt végleg kibukik a liberálisok hatalmas csúsztatása. Ha ugyanis az elmúlt évtizedben nem történt volna semmilyen intézkedés, akkor nemhogy ennyi gyerek nem születne ma Magyarországon, hanem sokkal kevesebb. Ez már csak abból is látható, hogy jóval százezer fölött van azoknak a gyermekeknek a száma, akiket úgymond előre vállaltak a szülők. Mégpedig akkor, amikor éltek a családtámogatási rendszer ilyen-olyan segítségével.

Annak kifejtése, hogy mint írtuk, nem történhetett áttörés a születésszámban, szétfeszítené a jegyzet kereteit. Annyit azért érdemes itt is rögzíteni, hogy éppen az elmúlt években kezdett jelentősen csökkenni a szülőképes korban lévő nők száma. Úgy is lehetne mondani, hogy

ma kevesebb édesanyától születik több gyerek, míg korábban valamivel több anya vállalt kevesebb gyermeket.

Ez tehát komoly eredmény, hiszen több szülőképes korú nőt nem lehet hirtelen „előszedni” – a harmadik világból zajló migrációt hagyjuk meg a liberálisok ábrándjának.

Míg a korábbi MSZP–SZDSZ-kormányok semmittevése, sőt a családokat sanyargató intézkedései (vö. Bokros-csomag) miatt mélypontra jutott a termékenység, most az euró­pai trendekkel szembemenve nálunk több gyerek születik ilyen értelemben. Ma ugyanis a széles körű támogatási rendszer révén anyagilag kisebb terhet jelent a gyerekvállalás, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt. S így Kopp Mária és Skrabski Árpád nyomán úgy is fogalmazhatunk, hogy a vágyott gyermekek nagyobb eséllyel jönnek világra.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Bach Máté)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.