Történelmi bűn

Ha nincs érdemi mondandó, nincs érv, nincs vízió, akkor jöhet a fenyegetőzés, az alpáriság, a demagógia és az óvodás másra mutogatás. Márpedig a baloldalon éppen ezt látjuk. S ha innen vizsgáljuk a hazai politikai eseményeket, bizony korántsem véletlen, hogy mindmáig Gyurcsány Ferenc a vezér a baloldalon – a felsoroltakban ugyanis kétségkívül ő a legjobb. Ha éppen nem földönfutóvá tevéssel fenyeget, akkor émelyítő szóvirágokkal és bornírtságokkal „örvendezteti meg” követőit.

További A Helyzet híreink

Anglia marad

Az őszödi ember oda még nem jutott el, hogy ígéretéhez híven „kib…szott jó könyveket” írjon a modern magyar baloldalról, ehelyett a közösségi médiában posztolgat. Csak az elmúlt két-három napban több olyan bejegyzést írt, amelyek szinte minden mondata, megjegyzése gyöngyszem egy publicistának. Most azonban csak egy olyan szempontot emelünk ki, amelynek önmagán túlmutató jelentősége van, s mint ilyen, érdemes komolyabban is elgondolkodni rajta. A demográfiáról van szó, amelyet csak a baloldali „államférfiak” tartanak sokadlagos kérdésnek.

Szóval a demográfusi szerepben tetszelgő bukott miniszterelnök azt találta írni: „Orbán kormánya saját állítása szerint család- és gyerekbarát kormány. Ezzel szemben régen született olyan kevés gyermek Magyarországon, mint ezekben az években.”

Két ilyen egymás után hányt mondat maga a csúcsra járatott demagógia.

Már csak azért is, mert 2010 előtt éppenséggel nem a család- és gyerekbarátság volt a baloldali kormányok fő jellemzője, ennek megfelelően pedig semmit nem tettek azért, hogy az amúgy az 1980-as évek eleje óta csökkenő születésszámot megállítsák, netán megfordítsák. Akkoriban nem tízmillió forintokkal támogatták a gyermeket nevelő és gyermeket vállaló családokat, hanem szétrombolták az első Orbán-kormány otthonteremtési programját – hogy hosszú felsorolás helyett csak egy emblematikus lépést említsünk. S mindez azért is tragédia az országra, a magyar nemzetre nézve, mert az oly sokat emlegetett Ratkó-unokák, az utolsó nagyobb létszámú korosztály éppen a kétezres években, a baloldali kormányok idején volt szülőképes korban. Az akkori semmit nem tevés ezért nem egyszerű nemtörődömség vagy mulasztás, hanem történelmi bűn!

Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi

– ez az őszödi beszéd egyik legőszintébb mondata. Pedig akkor szó nem volt Covidról, szó nem volt a szomszédban dúló, elhúzódó háborúról. S amikor e mondat jegyében Medgyessy Péter „jóléti rendszerváltásától” eljutott az ország a csőd szélére, a reformoknak csúfolt megszorításokat éppen a családokon, a nagycsaládokon kezdték el. Azt üzenve, hogy aki gyermeket vállal, ne adj Isten több gyermeket, az a szegénységet vállalja mindezzel.

Az Orbán-kormány 2010 után a szakadék széléről rántotta vissza az országot, majd kezdett szisztematikus építkezésbe a családok támogatásában. Ahogy az ország teherbíró képessége lehetővé tette, lépésről lépésre felépítették a párját ritkítóan nagyvonalú családtámogatási rendszert. Amelyet Szerbiától Olaszországon át a normális Amerikáig a fél világ irigyel és próbál lemásolni. S amelynek a demagógokkal szemben igenis látszanak az eredményei. Mert sajnos a demagógok katasztrófakormányzása miatt már az is óriási eredmény, hogy megállt a születésszám durva csökkenése, a teljes termékenységi arányszám pedig a Gyurcsányék utáni 2011-es 1,23-as mélypontról 1,6 közelébe emelkedett (vagyis átlagosan ennyi gyermeknek ad ma életet egy szülőképes korban lévő nő).

Ez a Gyurcsány-féle másra mutogatás maga az óvoda. Készülnek? Ugyan már! Mire, a kiscsoportra?

Borítókép: Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke lakossági fórumon vett részt Szentendre főterén (Fotó: Éberling András)