A Magyarországi Görögkatolikus Egyház is csatlakozott az országos kampányhoz. Kisfilmjük arra világít rá, hogy az egyház munkatársainak információkra van szükségük a hazai görögkatolikus közösségről, hiszen ezek alapján tudnak célokat meghatározni és jó döntéseket hozni.
Valljuk meg Krisztushoz és az egyházhoz tartozásunkat, hiszen az, hogy hol keressük Istent, meghatározza, hogy hol találjuk meg életünk értelmét
– mutatott rá Kocsis Fülöp görögkatolikus püspök, érsek-metropolita.
Közösségi kampány a népszámlálás alkalmából
A Szent István Intézet neves támogatókkal indított közösségi kampányt a népszámlálás alkalmából, melyhez többek között Skrabski Fruzsina és Kovács Ákos is csatlakozott. Azzal a felhívással fordulnak minden magyar emberhez, hogy az országos népszámláláson adjanak választ a felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdésre.
Vejkey Imre, a KDNP országgyűlési képviselője is arra kérte keresztény honfitársait, ne szalasszák el a lehetőséget, amikor az Úr és embertársaik iránti szeretetüket gyakorolhatják, hiszen, mint mondta, a hit megvallása ilyen pillanat.
Ismét a hívőket gyalázza a baloldal
Míg az egyházak azért kampányolnak, hogy minél többen vallják meg vallási identitásukat az idei népszámláláson, addig Hajnal Miklós, a Momentum parlamenti képviselője úgy döntött, tréfát űz ezen igyekezetből, és egy profán kitöltési módot választ vallása jelölésére. Facebookos posztja arról tanúskodik, hogy a listában nem szereplő, a Star Wars-filmekből ismert jedit adta meg vallásként az opcionális válaszban. Ám nem Hajnal Miklós az első baloldali közszereplő, aki a valláson és az egyházakon gúnyolódik.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!