A NAV korábban kiadott közleményéből az derül ki, hogy a DatAdat a törvényi előírásokat megszegve nem bejegyzett székelyen működött. Sőt, a cég vezetői telefonon sem mondták meg a társaság tényleges működési helyét.
Omladozó falak, semmi mozgás, a Mediaworks megtalálta azt az épületet, ahol a NAV rábukkant a DatAdat könyvelésére + videó
Egy borsodi településen, Szegin találta meg a NAV a DatAdat könyvelését. A Mediaworks stábja megtalálta azt az épületet, ahol a Bajnai Gordonhoz köthető adatkezelő cégcsoport könyvelése készülhetett. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal költségvetési csalás gyanúja miatt indított nyomozást a DatAdattal szemben. A Bajnai Gordon volt miniszterelnökhöz és egykori titokminiszteréhez, Ficsor Ádámhoz köthető cégcsoport azért lett gyanús, mert 2020-ban félmilliárdos bevételnövekedésre tett szert.

Sajtóhírek szerint, az üggyel összefüggésben szeptember 27-én egy Szegin található épületben tartottak házkutatást.
A Mediaworks stábja felkereste a kevesebb mint 300 fős kis települést, ahol egy uniós forrásból felújított, bár omladozó épület lehetett az, ahol a DatAdat könyvelését megtalálták a nyomozás során. Az ingatlanon csengő sincs, a stáb ottjártakor pedig zárt ajtókkal találkozott, de még a környéken sem volt semmiféle mozgás. A NAV korábban a következőket írta a helyről egy közleményében:
Végül a szükséges iratok jelentős részét a könyvelést végző egyéni vállalkozó be nem jelentett irodájából sikerült lefoglalnia a nyomozóknak.
További Belföld híreink
A DatAdat a 2022-es választási kampányban került a figyelem középpontjába, hiszen segítették Márki-Zayék kampányát. Nagyjából egymillió választót értek el telefonhívásokkal, sms-ekkel. Felmerült a gyanú, hogy az akciót lopott adatbázisok felhasználásával hajtották végre. Mint kiderült, az ellenzék kampányához külföldről közel kétmilliárd forint érkezett egy Action for Democracy nevű szervezeten keresztül. Márki-Zay szerint a DatAdathoz is kerültek külföldi pénzek. Ez azért izgalmas, mert az Action for Democracy magyarországi vezetője az a Korányi Dávid, aki korábban Bajnai főtanácsadója volt.
Borítókép: Bajnai Gordon (Fotó: MTI/Ujvári Sándor)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Itt van Magyar Péter igazi arca + videó
A Tisza Párt elnöke azt hiszi, hogy önazonos.

A Tisza mellett bukkant fel az SZDSZ egykori elnöke, bezáratná a kórházak felét + videó
Kóka János már harminc százalékkal kevesebb kórházzal is elégedett lenne.

Vásárhely pénzén kampányolt a kormány ellen Márki-Zay Brüsszelben
A hódmezővásárhelyi polgármester fél Európát bejárta a város pénzén.

Menczer Tamás: Magyar Péternek a választások után kell majd igazán pszichológus + videó
A Tisza Párt vezére elveszítheti politikai hátországát, és magára maradhat a közéletben.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Itt van Magyar Péter igazi arca + videó
A Tisza Párt elnöke azt hiszi, hogy önazonos.

A Tisza mellett bukkant fel az SZDSZ egykori elnöke, bezáratná a kórházak felét + videó
Kóka János már harminc százalékkal kevesebb kórházzal is elégedett lenne.

Vásárhely pénzén kampányolt a kormány ellen Márki-Zay Brüsszelben
A hódmezővásárhelyi polgármester fél Európát bejárta a város pénzén.

Menczer Tamás: Magyar Péternek a választások után kell majd igazán pszichológus + videó
A Tisza Párt vezére elveszítheti politikai hátországát, és magára maradhat a közéletben.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!