Már nem Magyarország az egyetlen, amely felteszi a kérdést
Orbán Viktor arról is beszámolt, hogy hat hónapja sürgetik az Európai Bizottságot, hogy tegyen le egy árcsökkentési javaslatot a szankciók mellé. Ezt viszont nem tette meg, ezért szankciós infláció van, és szankciós felárat fizetünk. Véleménye szerint végső megoldás az lenne, ha az unió elállna ettől a politikától, de ettől még nagyon messze vagyunk.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarország részletesen megnézi az asztalra kerülő szankciókat.
– Mindent megvizsgálunk, és ha a hazánk számára hátrányos szankciókat látunk, akkor felvesszük a küzdelmet. Nő az elégedetlenség, így az európai kormányfők között is egyre többen mondják, hogy nem ezt ígérték – hívta fel a figyelmet. – Most már nem Magyarország az egyetlen, amelyik felteszi a kérdést, hogy mi folyik itt – mondta a miniszterelnök a brüsszeli szankciókról.
Terrorcselekménynek tekintenék
Hangsúlyozta, hogy mindezen az USA nyer, Oroszország nem veszít, Európa viszont egyre rosszabb helyzetbe kerül.
A mi nézőpontunk szerint ez terrorcselekmény
– beszélt az Északi Áramlat gázvezeték felrobbantásáról a miniszterelnök. Jelezte: az utolsó nagy kapacitású gázvezeték, a török vezeték, továbbra is gázt szállít Magyarországra, ha pedig ezt felrobbantanák, akkor azt terrorista cselekménynek tekintenék.
Európa két táborra szakad
A nemzeti konzultációra térve a miniszterelnök úgy fogalmazott:
egy nemzetközi csata kellős közepén vagyunk. Európa egyre inkább két táborra szakad.
Hazánk amellett érvel, hogy a szankciós politikát mindenképpen meg kell változtatni, mert „belegebedünk” ebbe. Mint mondta, rendszeresen fel is veti ezt a miniszterelnökök ülésén, hogy meddig fogják ezt csinálni, beszéltek-e az amerikaiakkal, hol van ennek a vége? Mivel számolhatnak a cégek vagy a családok? Orbán Viktor szerint ezekre a kérdésekre választ kell adni azoknak, akik a szankciókra kivetik, de ha ők nem tudnak választ adni, nem várhatják el, hogy ezeket a döntéseket csak hallgatólagosan is tudomásul vegyük.
Magyarország eddig sikeresen harcolt a mentesítésért, ha azonban nem sikerült volna, akkor az infláció és az energiaárak a mainál is magasabb lennének, ráadásul nem lenne elegendő energia sem
– mutatott rá. A kormányfő kitért arra is, hogy idehaza jelenleg 48,5 százaléka az éves fogyasztásnak a tározókban van, tehát ha valami folytán nem jönne gáz, akkor Magyarország körülbelül hat hónapig működni tudna. Ez fantasztikus teljesítmény, amivel az energiabiztonság tekintetében az elő háromban vagyunk Európában – húzta alá.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!