A nap első felében még csak kisebb, majd délutántól, késő délutántól már egyre nagyobb területen szakadozik, csökken a felhőzet, illetve mindeközben északkeleten is javulnak a látási viszonyok. Estétől a Dél-Dunántúlon növekszik a ködhajlam.
Az egybefüggőbb csapadékzóna délelőtt kelet felé távozik, de a délnyugati részeken még késő délutánig előfordulhat eső.
A nyugati, északnyugati szelet több helyen élénk, főként a főváros és az Északnyugat-Alföld tágabb térségében erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 13 fok között várható, de helyenként pár fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 0 és 6 fok közötti értékeket mérhetünk – olvasható a Met.hu előrejelzésében.
Orvosmeteorológia
Kettős fronthatás terheli szervezetünket. A melegfrontra érzékenyeket jobban megviselheti az időjárás.
Sokaknál jelentkezhet fejfájás, fáradtságérzet, álmatlanság, csökkenhet a teljesítőképesség.
A szív-ér rendszeri betegeknél gyorsabbá válhat a szívműködés, emelkedhet a vérnyomás, emiatt is nőhet a vérzésre való hajlam (agyvérzés) és gyakoribbá válhatnak az embóliák, vérrögös elzáródások (szívinfarktus). A megfigyelések szerint a hidegfrontra érzékenyeknél a görcsös panaszok fokozódnak, egyre erősödő fejfájás alakulhat ki, valamint a sztrók kialakulásának kockázata is fokozottabb lehet. Az epileptiform rosszullétek gyakorisága is megnőhet és a krónikus betegségek tünetei (ízületi fájdalmak stb.) is felerősödhetnek– olvasható a Köpönyeg.hu orvosmeteorológiai előrejelzésében.