Mikulas Černák azt mondta erre: nem érti Portikot, hogy mit akar, Kaštan a Fenyő-ügyről semmit sem tud.
Portik Fenyő János meggyilkoltatásában játszott szerepét perújításban vizsgálja a Fővárosi Törvényszék, a perújítást a Gyárfás Tamás ellen felbujtás vádjával indult perhez egyesítve tárgyalják. A februári bizonyítási eljárás során Portik akkori ügyvédje írásban, majd maga a vádlott szóban jelezte Póta Péter bírónak, hogy Milos Kastan ismeri a valódi tettest.
A bíróság tudomásul vette a bejelentést, ám érdemben nem foglalkozik vele, mivel a gyilkosság elkövetése miatt jogerősen a szlovák maffia bérgyilkosát, Jozef Rohácot elítélték, egy alá nem támasztott bejelentés nem elegendő annak az ügynek a per újra felvételét, amiről a Fenyő-gyilkosságot tárgyaló Póta Péter nem dönthet.
De ki is Miloš Kaštan, akit Portik megnevezett?
A közgazdász végzettségű Kaštan a legnagyobb hatalmú szlovák maffiafőnök, Černák bizalmi embere volt. A Černák klán a 90-es években véres leszámolások során át vette át Szlovákia alvilága feletti uralmat, amit 1997-ig, Černák és társai elfogásáig meg is tartott. Több gyilkosságért ítélték el Černákot életfogytiglani fegyházra, a maffiafőnök azonban hamarosan beszélni kezdett. Egy sor gyilkosság elkövetőjét fogták el vallomásai alapján, alkut is kötött a hatóságokkal, idén szabadulhat. Miloš Kaštan koronatanú volt 2017-ben Rohác és Portik ellen az Aranykéz utcai robbantás ügyében.
Kaštan, a koronatanú
A legrészletesebb, a felbujtóra is kiterjedő vallomást Miloš Kaštan tette az Aranykéz utcai merénylet tárgyalása során. Neki, illetve a többi közvetett bizonyítéknak köszönhetően lehetett kétséget kizáróan kimondani Portik bűnösségét.
A maffiózó írásban tett vallomásában közölte, először 1998 februárjában járt Magyarországon. Rohác ekkor említette neki, hogy a csoportnak, amelynek dolgozik, két vezetője előzetes letartóztatásban van, viszont a legfiatalabb, szökésben lévő, Bokszoló becenevű főnöke szívesen találkozna vele. A találkozót 1998 áprilisában, egy vidéki házban tartották. A férfit 170 centiméter magas, fekete hajú, harminc év körülinek írta le. Később, már a rendőrségi kihallgatásán egy fényképtabló alapján azonosította is Portikot.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!