A múlt héten újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen jelentette be Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes, hogy
a jövő évi büdzsé legnagyobb erőssége, hogy elkészült, a gyengesége pedig az, hogy megjósolhatatlan, meddig lehet eljutni vele.
Szerinte ennek legfőbb oka, hogy az energiakiadás tervezhetetlen. – Budapestet nem a távhő vagy a gázár szorítja igazán, hanem a villamos áram, amelyből rendkívül sokat használnak. Mint mondta, szoros kooperációra számít a kormánnyal, mivel Budapest számára a jövő január–március közötti időszak abból a szempontból lesz nehéz, hogy nem folyik be adóbevétel. Kiemelte, hogy 2023-ban új beruházást nem indít a főváros, és 2024-re csúszik át a Városháza-park rekonstrukciója.
Az eredeti mérce 20,3 volt, viszont az idősügyi tanácsban elhangzottak alapján korrigáltuk a javaslatot: 17 százalékkal emelkedhetnek a temetői díjak
– mondta el a fent említett háttérbeszélgetésen Kiss Ambrus. Korábban lapunk megírta, hogy a Fővárosi Idősügyi Tanács tagjai egyértelműen elutasították a temetkezési díjak emelését, amelyről Hassay Zsófia, a Fidesz–KDNP fővárosi képviselője, aki az említett testület tagja is, tájékoztatta lapunkat.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!