Nem véletlen, hogy a kerületi ellenzék is ki akarja használni a Momentum gyengülését. Az I. kerületben a korábbi háromfős képviselőcsoportjuk először kétfősre zsugorodott, a párt honlapján azonban már csak egyetlen önkormányzati képviselőt tüntetnek fel, aki a helyi alapszervezet tagja. Információink szerint ez még csak egy adminisztrációs hiba lehet, de a kimaradt momentumos képviselő korábban a Fidesz–KDNP-vel és a többi baloldali párt képviselőivel közösen nyújtott be egy előterjesztést V. Naszályi Márta párbeszédes polgármester ellenében.
A XI. kerületben a tavalyi év végi képviselő-testületi ülésen már csak három momentumos képviselő volt a 25 fős testületben, és bár az egyik politikusuk hivatalosan betegség miatt maradt távol, az újbudai frakció négyfős létszámával így is kisebb, mint a helyi DK- és a helyi MSZP–Párbeszéd-frakció. Pedig Orosz Anna kiválásáig a legerősebb képviselőcsoport volt a momentumé a városrészben.
A XXII. kerületben már csak egyetlen momentumos képviselő maradt a 17 fős testületben. Kerekes Gábort lapunk információi szerint közös baloldali polgármesterjelöltnek szánta a pártja, de a Momentum meggyengülése miatt ezt a helyi DK vélhetően meg fogja vétózni. Nyoma sincs a Momentumnak továbbá a XII. kerületben sem, ahol a jelöltjük, Hajnal Miklós lett az egyéni országgyűlési képviselő 2022-ben, az önkormányzatban azonban továbbra is csak egy listás képviselőjük ül. A II. kerületben, a húszfős testületben három képviselőjük van, a szomszédos III. kerületben pedig a 22 fős testületben négy momentumos foglal helyet.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!