A Kormányinfón elhangzott legfontosabb kijelentések:
- A kormány kifizeti az Erasmus-ösztöndíjakat a jövő évre, ha addig nem lesz megoldása az ügynek.
- Magyarország az Európai Unió bíróságához fordulhat.
- Februárban megkezdődhet a költségvetés módosításnak tárgyalása az Országgyűlésben, márciusban el is lehet fogadni.
- Az államadósságot 77,8-ről 73 százalékra sikerült mérsékelni.
- 2023-ban sem szeretnénk a stratégiai célokról lemondani: a családtámogatási , szja-kedvezmény meghosszabbodik 30 éves korig azoknál, akik 30 éves korukig vállalnak gyereket. Valamint idén januárban 208 ezer forint az átlagnyugdíj, a kormány által lehetővé tett 15 százalékos emeléssel.
- A Lánchíd korlátozásával kapcsolatban abszurdnak tartja a kormány, hogy a gyalogos és az autós forgalom elől le van zárva.
- A 2024-es kézilabda EB rendezéséből Magyarország kiszáll.
Tegnap megtartotta a kormány az első ülését 2023-ban. A legfontosabb feladat az aktuális ügyek áttekintése volt, elsősorban a költségvetéssel foglalkoztak. Emellett az Erasmus-programmal kapcsolatos bizottsági döntésről is tárgyaltak – számolt be róla az év első Kormányinfóján a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A kormány szerint elfogadhatatlan, ami a programmal történik.
– Amikor Brüsszellel megállapodtunk, akkor ennek megfelelően módosítottuk az összeférhetetlenségi szabályokat, sőt szigorúbb szabályokat is elfogadtunk volna, ha ezt kérik – jelentette ki Gulyás Gergely. – Pontosan úgy jártunk el, ahogy a bizottság kérte – nyomatékosította a politikus.
A kormány kifizeti az Erasmus-ösztöndíjakat a jövő évre, ha addig nem lesz megoldása az ügynek
– jelezte a miniszter. Ebben az esetben Magyarország az Európai Unió bíróságához fog fordulni. – A modellváltó egyetemek esetén egy év alatt 18 százalékkal növekedett a tudományos közlemények száma, az érettségiző magyar diákok száma nem nőtt, de a felsőoktatásba több hallgatót vettek fel 2020-hoz képest, a külföldi hallgatók létszáma 2013-hoz képest 65 százalékkal emelkedett – sorolta az eredményeket Gulyás Gergely. A miniszter tájékoztatása szerint az egyetemeink feljebb kerültek a nemzetközi rangsorokban is, és a tanszabadság is garantált az intézményeken.