Rezsitámogatás: fegyelmit kezdeményeznek hat polgármester ellen

Fegyelmi eljárást kezdeményez hat fővárosi kerület fideszes frakcióvezetője a városrész polgármestere ellen, mert nem egyeztetettek a kormánnyal a rezsitámogatásról, ezzel pedig kárt okoztak a kerületüknek.

Magyar Nemzet
2023. 01. 13. 16:24
20220622 budapest ferncvarosi kozgyules havran zoltan magyar nemzet Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó László, a XI. kerületi Fidesz frakcióvezetője azt emelte ki, hogy László Imre polgármester (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP) 

150 ezer újbudai választópolgár érdekei elé helyezte „a Gyurcsány-párt érdekeit” azzal, hogy nem ment el egyeztetni 

a fővárosi kerületek részére juttatandó energiakompenzációs támogatásról. Ezzel László Imre súlyos kötelezettségszegést követett el, ami miatt fegyelmi eljárást kezdeményezünk vele szemben – mondta.

Lehoczki Ádám, a XV. kerületi Fidesz–KDNP frakcióvezetője szerint Cserdiné Németh Angéla (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP) is azon baloldali politikusok között van, akik az elmúlt években „folyamatosan kormányzati elvonásokkal riogattak”, ennek ellenére a polgármester a decemberi képviselő-testületi ülésen büszkén vállalta, hogy nem vett részt az egyeztetésen. Mi is úgy ítéltük meg a XV. kerületben, hogy indokolt a polgármester ellen a fegyelmi eljárás megindítása – mondta, megjegyezve, hogy a politikai felelősségen túl felmerül a polgármester jogi felelőssége is.

Lévai István Zoltán, a XVIII. kerületi Fidesz–KDNP frakcióvezetője a videónyilatkozatban arról beszélt, a kerület polgármestere, Szaniszló Sándor (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP) volt a főszervezője a DK-s akciónak, és ismét bebizonyította, hogy „mindent alárendel a kormány elleni tevékenységének”. Még a XVIII. kerületi emberek képviseleténél is fontosabb az, hogy a főváros első számú DK-s politikusaként mindent megtegyen annak érdekében, hogy a kormányt támadja – fogalmazott. Hozzátette: amikor rákérdeztek az egyeztetésre, Szaniszló Sándor azt válaszolta, „fotózkodásért, jegyzetfüzetért és tollakért nem fog elmenni egy egyeztetésre”. A frakcióvezető szerint Szaniszló Sándor bebizonyította alkalmatlanságát, amikor nem ment el az egyeztetésre.

Mint arról lapunk beszámolt, Láng Zsolt, a Közép-magyarországi gazdaságfejlesztési zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos január 3-án jelentette be, hogy 44 milliárd forint kormányzati támogatást kapnak rezsiköltségeikhez a 10 ezer lakos feletti települések és fővárosi kerületek. A támogatást az alapvető közszolgáltatások fenntartására adja a kormány az ukrajnai háború és a brüsszeli szankciók miatt kialakult gazdasági helyzetben. Ugyanezen a napon Szaniszló Sándor közleményben jelentette be, hogy pert indítanak a DK fővárosi polgármesterei , amiért Orbán Viktor miniszterelnök „politikai bosszúból megtagadta a kerületek rezsitámogatását”. Közölte, a fővárosnak szánt nyolcmilliárd forintos támogatásból nem részesül öt, DK-s polgármester által vezetett kerület, a III., a IV., a XI., a XV. és a XVIII. kerület, valamint Ferencváros sem.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.