Az ügyben a portál megkereste a Baranya Vármegyei Kormányhivatalt, amely közölte, hogy törvényességi felügyeleti eljárásban vizsgálja az érintett, jelen esetben a polgármester, döntéshozatali eljárásának jogszerűségét. A vizsgálat kiterjed az átruházott hatáskörben hozott döntésekre, illetve a két ülés között az SZMSZ szerint szabályozott képviselő-testület hatáskörébe tartozó önkormányzati ügyekben való döntéshozatalra is.
A portál kifejti, az ügy különlegessége az is, hogy Péterffy az egyedül meghozott döntésekor arra az önkormányzati rendeletre hivatkozik, amely szerint „amennyiben az önkormányzati társaság működése körében felmerült ok indokolttá teszi, a működőképesség fenntartása vagy a likviditás megőrzése érdekében az átadott pénzeszköz átutalása ütemezésének módosításáról a közgyűlés dönt, kivéve a két ülés közötti időszakban felmerülő, halaszthatatlan eseteket, melyekről a polgármester határoz, a közgyűlés utólagos tájékoztatása mellett”.
A bama.hu hozzáteszi, hogy szerintük
a baloldali propagandaközponttá alakított cég ügyvezetőjét, Póré Lászlót annak idején Péterffy Attila a veszélyhelyzet ideje alatt szintén csak – mint írják – fű alatt tudta kinevezni, mert még saját belső csapata sem volt meggyőződve az illető alkalmasságáról.
Borítókép: Péterffy Attila (Fotó: Mónus Miklós)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!