A miniszter szerint a honvédségnek olyan fiatalokra van szüksége, akiknek jó az erőnlétük, nyelveket beszélnek, elszántak a haza védelme ügyében, és részt akarnak venni az élményben, amelyet az ehhez a közösséghez tartozás jelent. Hangsúlyozta: minden szakma képviselői megtalálhatják a helyüket a hadseregben, ráadásul többfajta módon lehet csatlakozni, hivatásosként, akár egy egész életen át vagy a tartalékos rendszerben, alkalmanként szolgálva.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a hadsereg fiatalításáról azt mondta, az a missziókban tapasztalatot szerzett, NATO-iskolában képzett, sok év óta szolgáló, fizikailag kiemelt állapotban lévő tisztek, altisztek előbbre jutásának lehetőségét jelenti.
Emlékeztetett arra: minden NATO-haderő szembesül azzal, hogy „felduzzad, egyfajta vízfej alakul ki” a magasabb rendfokozatú beosztásokban. Mint mondta, a kormány lehetővé tette, hogy a 45. évüket betöltött, 25 éves szolgálati viszonnyal rendelkezők méltó módon, a honvédelmi szolgálati juttatással kiléphessenek a civil életbe, utat engedve a fiataloknak.
A miniszter az M1 aktuális csatorna műsorának is vendége volt, ott arról beszélt, az előrelátó haderőfejlesztés következtében ma már high-tech, innovatív, modern hadereje van Magyarországnak. Úgy fogalmazott, ezek az új eszközök „lényegében guruló, páncélozott, lövegtoronnyal felfegyverzett iPadek, amelyeknek a működtetéséhez egy másik generációra van szükség”.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!