– Karma és Dexter szerencsére csak könnyebben sérült meg, a fagyott ajtók roncsai, a különböző fémek csúszósak voltak és a törmelékréteg is folyamatosan elmozdult alattuk, emiatt sokszor leestek, több zúzott, vágott sérülést is szereztek. Ezt a pihenőidőben a lehetőségeink szerint természetesen kezeltük, de néhány kezelésre még szükségük lesz egy fizikoterapeutával, hogy teljesen felépüljenek – kezdte Leczki Sarolta, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság mentőkutyás csapatának vezetője. A két kan kutya, Karma, a belga malinois és Dexter, a labrador négy napja érkezett haza Törökországból – ők is a Hunor mentőcsapat oszlopos tagjai.
ELSŐ A TÚLÉLÉS
A mentőkutyás szolgálat több mint húsz éve, 2000-ben jött létre a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságon. A csapat a nap minden órájában riasztható, tagjai egytől egyig hivatásos tűzoltók.
Minden esetben kiemelt káresetekhez vonulnak: gázrobbanás, viharkárok, és a mostanihoz hasonló természeti katasztrófák, épületomlások helyszínén kell helyt állniuk, túlélők után kutatva.
– Amikor kiderült, mekkora a baj Törökországban, szó szerint félbe kellett hagynunk az életünket. A Hunor oldalán egy lakópark romjai mellett dolgoztunk a TEK és a Honvédség traumás orvosaival közösen. A megérkezésünkkor azzal fogadtak, hogy az előttünk heverő épülettömbben, amiből mindössze egy romkupac maradt, minimum ezer fő rekedt. Megrendítő volt. Ez egy luxus apartmanház és hotel volt, amelyet földrengésbiztosnak adtak el.
– A mentőszervezet és a keresőkutyák a legtöbb embert a hálószobákban találták meg. Mivel az első rengés hajnalban volt, aludtak az emberek, ám a rengés miatt elmozdultak a nyílászárók a helyükről, az ajtók befeszültek a tokba, és a lakók nem tudtak kimenekülni. Sokakat pedig a menekülési útvonalak területén, a lépcsőházakban, parkolóházakban találtak meg; menekülni próbáltak.
A mentőcsapatot megérintette az is, mennyire fegyelmezettek tudtak maradni a hozzátartozók, eltűnt családtagjaikat keresve. Az egyik helyszínt biztosító katonáról idő közben kiderült, felesége és két gyermeke van a romok alatt. Egy idős hölgy mindennap a nyakukba borult, egy fiatal kismama pedig a romok mellett várta csendben, hogy családja előkerüljön.
– Megható volt az a fegyelmezettség, amit tapasztaltunk, ugyanakkor nekünk nem volt időnk gondolkodni, az érzelmeinken rágódni. A feladatra kellett fókuszálnunk, arra, hogy jön-e az utórengés, milyen szerszámra van szükség, milyen segítséget kell hívni vagy melyik szektort kell átvizsgálni. Egymás után jöttek a feladatok, a túlélők és a saját biztonságunk volt az elsődleges – fűzte hozzá.
