Magyar ember tervezte az első földrengésbiztos épületet

Az első földrengésbiztos szerkezetű épületet magyar ember tervezte: Tarics­ Sándor vízilabdázó olimpiai bajnok. Az építészmérnök az Egyesült Államokban dolgozta ki világhírű találmányát, amelynek köszönhetően ­tagja lett az ENSZ földrengésügyi szakbizottságának.

Budapest 20120825 Vízilabda 2012 Ősz Tarics Sándor olimpiai bajnok vízilabdázó Fotó: Pozsonyi Zita Nemzeti Sport Fotó: Pozsonyi Zita Forrás: Nemzeti Sport

A törökországi és a szíriai földrengés tragikus következményei hozták ismét előtérbe Tarics Sándor munkásságát. A magyar építészmérnök volt az, aki a világon elsőként tervezett földrengésbiztos acélszerkezetű épületet. Nevét ma mégsem erről ismerik a legtöbben Magyarországon. 

A kalandos életű, sokoldalú feltalálót a vízilabdasport terén elért eredményei tették elsősorban híressé, hiszen az 1936. évi berlini olimpián bajnoki címet is szerzett. Hazatérve – mint pénztelen egyetemista – megpróbálta zálogba adni az érmét, de a zálogügynök megvizsgálta, és kijelentette: nem aranyból van.
Budapest 1944-es téli ostroma idején Tarics Sándor első feleségével és gyermekükkel háromemeletes apartmanvillájuk alagsorában keresett menedéket, szerencséjükre, mivel az ingatlan a fejük felett rommá vált a harcok kereszttüzében.

Visszaemlékezések szerint 1942-ben Tarics Sándort is behívták katonának, és mint hadmérnököt a hátországba helyezték, ám ez sem akadályozta meg abban, hogy 1943-ban megvédje műszaki doktori címét a Műegyetemen. 1946-ban a székesfőváros főmérnökévé nevezték ki, 1947-ben magántanári képesítést szerzett, és szerkesztői munkát kapott a Geodéziai Közlönynél. Miután 1948-ban meghívták az Indiana állambeli Fort Wayne Egyetemre magánprofesszornak, családjával együtt elhagyta az országot.

Tarics Sádor két egyetemen is tanított, majd 1951-ben San Franciscóba költözött, magánmérnöki irodában iskolák, kórházak, irodaházak, földalatti-pályaudvarok és katonai létesítmények tervezésével foglalkozott. 

A cég háromszor nyerte el az Amerikai Építészmérnöki Egyesület legmagasabb kitüntetését. Tíz év után Tarics Sándor megvette a vállalatot, amely – 1973-tól együttműködve a Berkeley Egyetem Földrengéskutató Laboratóriumával – 1978-ban kifejlesztette a földrengésbiztos, réteges és gumirugós alátétet, amelyet 1979-ben már be is építettek egy dél-kaliforniai magasépület alapzatába. Az ingatlant földrengésjelző műszerekkel látták el.

Nem sokkal később négyes erősségű földrengés rázta meg a házat és környékét, az épületben mégsem esett kár, így a mérnöki találmány csodájára járt a világ. Főként a japánokat érdekelte az újítás, amelyet Tarics Sándor hosszas huzavona után szabadalmaztatott. 

Az új módszer szerint az épületeket speciális rugós szerkezetekre helyezték, amelyek földrengéskor kicsit ki tudtak mozdulni alaphelyzetükből. Az úgynevezett Tarics-féle földrengés-szigetelő pogácsákat és azok változatait széles körben használták középmagas épületeknél és autópálya-hidaknál. Többek között a Golden Gate hídra felvezető autóutakat is ilyenek védték, védik.

– Az én épületemben még a víz sem loccsant ki a pohárból – mondta újságíróknak Tarics Sándor annak kapcsán, hogy egy hatos erősségű japán földrengésnél is jól vizsgázott a találmánya. 

A forradalminak számító, földrengésbiztos Base Isolation technológiát, amelynek első gyakorlati alkalmazása a San Bernardinó-i igazságügyi központ volt, egyik pályatársa és barátja, Csorba Emánuel is méltatta. Csorba 1949-ben kapta meg építészmérnöki diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen, ahol Csonka Pál professzor tanársegédje volt. 

Az 1956-os forradalom leverését követően külföldre menekült. Nem futott be azonnal, de 1964-ben kinevezték a damaszkuszi egyetem szilárdságtan tanszékének az élére. Nyolc évig tartó közel-keleti munkája során számtalanszor találkozott súlyos földrengések okozta pusztításokkal, amelyek nyomán formálódott törekvése, hogy mérnöki munkája a szeizmikus pusztítások elleni védekezésre irányuljon.

Az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete 1978-ban bízta meg Csorba Emánuelt az építőipari részleg megszervezésével és vezetésével. Kihasználva az alkalmat a magyar szakember több szeizmikusan veszélyeztetett ország egyetemén és mérnöki kamarájában tartott ismeretterjesztő előadást arról, hogy a földrengésnek kitett épületeket a Base Isolation technológia alkalmazásával, kaucsuk és rugalmas acélelemek közbeiktatásával kell elszigetelni a mozgó talajtól. Csorba ezek után a prototípusgyártást is elindította. Kínában csaknem hétezer épület és ezerötszáz híd, a világon mintegy húszezer épület és ötezer híd készült el ezzel a technológiával.

Tarics Sándor munkásságát az Egyesült Államokban is elismerték, az ENSZ a földrengésügyi szakbizottságának tagjai közé fogadta. 1984-ben megkapta a Goethals-emlékérmet a földren­géskutatás terén szerzett érdemeiért és több évtizedes mérnöki tevékenységéért. 1987-ben a Toul­min ezredesről elnevezett medált is átvehette a katonai objektumok tervezése során elért sikereiért. 

1996-ban gyémántoklevelet, 2001-ben vas-, 2006-ban rubindiplomát kapott a budapesti Műegyetemen, majd a Magyar Mérnöki Kamara tiszteletbeli tagja lett, 2011-ben a Magyar Köz­társasági Érdemrend középkeresztjét is átvehette.

Tarics Sándor századik életévében is matematikai feladatok megoldásán gondolkodott, szabadidejében kirándult és úszott, kilencvenéves koráig rendszeresen teniszezett. „A sport tanított meg arra, hogy az életben az igazi sikerekhez vezető út sikertelenségeken át visz” – nyilatkozta élete végéhez közeledve. A halál a világ legidősebb olimpiai bajnokaként érte 103 éves korában, 2016-ban.

Borítókép: Tarics Sándor feltaláló és olimpiai bajnok, 2012-ben (Fotó: Nemzeti Sport/Pozsonyi Zita)