Alsós gyerekeket világosíthatott fel a 15 éves diákkal szexelő pedagógiai asszisztens

Negyedikes és ötödikes kisgyerekeknek is ecsetelhette B. Zsolt, a Krúdy iskola egykori pedagógiai asszisztense, hogy szerinte a homoszexualitás miért jó és hogyan működik – tudta meg lapunk egy krúdys édesanyától. A nő arról is beszélt, hogy a szülők felháborodtak az iskola igazgatójának tehetetlensége miatt, aki rájuk próbálta hárítani a felelősséget, és aki már tavaly október óta tudhatott az LMBTQ-aktivista viselt dolgairól.

2023. 02. 20. 18:31
Bite Zsolt Forrás: Facebook
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Borzalmasan csalódottak vagyunk, mert a gyerekeink olyan szavakat és kifejezéseket ismertek meg, amiket ennyi idősen nem szabadott volna – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek az iskolai szexbotrány kapcsán egy neve elhallgatását kérő édesanya, akinek a gyermeke az óbudai Krúdy Gyula Angol–Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanulója. Úgy fogalmazott, hogy már gyermeke minden osztálytársának van telefonja, és B. Zsoltra utalva azt mondta: a kisdiákok 

egész nap ennek az elmeroggyantnak a videóit nézték, mindenféle tartalomhoz hozzáférnek a kicsik is, rettenetes (még így is, hogy a mi gyerekeinket nem engedjük, hogy fent legyenek a közösségi médiában).

Hozzátette, rengeteg hír terjed az iskolában, ami sok kérdést vet fel, leginkább arról, hogy megfelelően lett-e kezelve az ügy, és mennyire sérültek a gyerekek. Az egyik szülő írt egy hosszú kérdésekből álló levelet – amihez több szülő is a nevét adta –, amit a múlt héten elküldtek az igazgatónőnek. Mint tájékoztatott, óriási felháborodás van a szülők részéről az igazgatónő felé, mert nem kommunikál megfelelően, ugyanis először egy néhány soros, nem egyértelmű levélben kaptak információt. 

Majd utoljára kaptunk egy hosszabbat, amiben semmilyen felelősséget nem vállal, sőt ránk, szülőkre tereli, hogy figyeljünk jobban, milyen internetes tartalmakat fogyasztanak a gyerekeink!

– nyilatkozta a felháborodott édesanya.

A hölgy hallott olyanról is – bár ennek igazságtartalmában bizonytalan – egy osztálytárs anyukájától, hogy 

az egyik negyedikes vagy ötödikes gyerekénél bent volt B. Zsolt és a homoszexualitásról beszélt, hogy ez miért jó és hogyan működik.

 A lapunknak beszámoló édesanya hozzátette: október óta tud az igazgatónő ezekről, de mivel hivatalos bejelentés a szülőktől nem jött, emiatt nem cselekedett. 

Megmondom őszintén, én nem nézem a híreket, és nem néztem meg több videóját ennek a beteg állatnak, mert ezt az én lelkem nem bírja

 – fakadt ki.

Borítókép: A diákjával szexuális kapcsolatot létesítő pedagógiai asszisztens (Forrás: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.