Következő mérkőzések
Németország
21:002024. június 14.
Skócia
Magyarország
15:002024. június 15.
Svájc

Az elemző szerint Gyurcsány Ferenc erődemonstrációt tartott

– Gyurcsány Ferenc beszédének legfontosabb üzenete az volt, hogy a Demokratikus Koalíció kíván lenni az első számú kormányellenes erő – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Talabér Krisztián a DK elnökének kongresszusi beszédével kapcsolatban. A Nézőpont Intézet elemzője szerint a DK már egy évtizede készül erre a szerepre, ám átütő sikert csak az utóbbi évek politikája hozott nekik.

2023. 02. 05. 18:27
Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A DK vasárnapi pártrendezvénye elsősorban a saját szavazóközönség keménymagjának szólt. Alapérzelmekre hatni egy párteseményen politikailag racionális döntés. Ez persze nem jelenti azt, hogy a döntés helyes is, hiszen a politikai élet nulladik törvénye az, hogy a választókat semmilyen körülmények között nem sértegetjük – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Talabér Krisztián, a Nézőpont Intézet elemzője Gyurcsány Ferenc kongresszusi beszédével kapcsolatban.

Gyurcsány szerint a Fideszt támogatni bűn Fotó: Mirkó István

 

Mint ismert, vasárnap tartotta meg a Demokratikus Koalíció XIII. kongresszusát a Budapest Kongresszusi Központban, ahol Gyurcsány Ferenc mondott évértékelő beszédet. A DK-vezér az eseményen kijelentette, szerinte személy szerint rá kell mutatni azokra az emberekre, akik a rendszernek építő gazdái, mert nem lehet elbújni a felelősség elől. 

 

Gyurcsány legfontosabb üzenete

– Ki kell mondani a nevüket, és hogy szégyent hoztok a hazára. Nekünk azt kell mondani, hogy ezt a rendszert szolgálni, a Fideszt aktívan támogatni az több mint bűn, az szégyen. Szégyelljétek magatokat! – üzent több mint hárommillió szavazópolgárnak a DK elnöke. Talabér Krisztián szerint Gyurcsány Ferenc beszédének legfontosabb üzenete az volt, hogy

a Demokratikus Koalíció kíván lenni az első számú kormányellenes erő.

Ebben viszont semmi újdonság nincs az elemző szerint: a DK már egy évtizede tudatosan készül erre a szerepre, ám átütő sikert csak az utóbbi évek politikája hozott nekik. – Ez a siker viszont relatív: nem a párt emelkedik ki erőteljesen a baloldali politikai mezőnyből, hanem a többi kormányellenes erő teljesít alul. Gyurcsány Ferenc erődemonstrációt is tartott ma, hiszen név szerint köszöntötte azokat a politikusokat, akik az utóbbi időben igazoltak át egy másik pártból a Demokratikus Koalícióba – mondta.

 

A legkiábrándítóbb beszéd

A Demokratikus Koalíció évadnyitója előtti napokban már a Momentum, az MSZP és az LMP vezetői is megtartották beszédüket. Talabér Krisztián szerint ezek közül a legkiábrándítóbb Donáth Annáé volt, „legfőképpen azért, mert a nyilvánosság a Momentum visszatérő arcától várta a legerősebb gondolatokat”. 

Talabér Krisztián szerint Donáth Anna beszéde tartalmilag üres volt Forrás: képernyőfotó

– Ehhez képest a szónoklat rövid időn belül közhelygyűjteménnyé alakult, valódi tartalom nélkül, s Donáth még annak a lehetőségét is kerülte, hogy a Momentum és a DK viszonyáról szót ejtsen, miközben talán ez a legizgalmasabb kérdés a balliberális oldalon. 

Ez vagy egy nagyon súlyos politikai hiba – amelyet Donáth már a visszatérésének első momentumában elkövetett –, vagy azt jelenti, hogy a Momentum a továbbiakban sem tervez fordulatot. 

– Donáth Anna irányába érezhető volt az utóbbi időben egyfajta nyomás egy Gyurcsány-ellenes politika elkezdésére, ám a beszéde alapján ez a gyakorlat még várat magára. Ennek legfőbb oka a Momentum erőtlensége lehet – tette hozzá. Az elemző megjegyezte, Ungár Péter beszéde sok konstruktív gondolatot tartalmazott, s tartalmilag az ő beszédét tudta legtöbbre értékelni. – 2022 áprilisában egyértelműen kiderült, hogy az ellenzék „teljes összefogás” stratégiája megbukott. Az összefogás ezen modellje biztosan nem fog előkerülni a közeljövőben, ám részleges összefogásra – például az önkormányzati választásokon – a továbbiakban is számítok – válaszolta lapunk kérdésére az elemző.

Borítóképen: Gyurcsány Ferenc évértékelő beszédét tartja (Fotó: Mirkó István)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.